Juventus: Rafa Márquezzel erősítenének a torinóiak - lapértesülés

Vágólapra másolva!
2010.06.27. 18:41
Olasz lapértesülések szerint a Barcelona labdarúgócsapatának mexikói válogatott középhátvédjével, Rafa Márquezzel erősítené meg védelmét a Juventus.

A hírrel kapcsolatban Eduardo Hernández, Márquez menedzsere azt mondta: mivel képviseltjének élő szerződése van, először a két klubnak kell egymással felvennie a kapcsolatot. A maga részéről azt tudja mondani, hogy semmilyen kapcsolatuk sincs a torinóiakkal, akiket udvariasan a kontinens egyik legjobbjának nevezett.

„Rafa most a vébére koncentrál, de utána majd leülök vele és a Barcelona vezetőivel tárgyalni a jövőbeli elképzeléseikről" – mondta ki a kapukat nyitva hagyó végszót az ügynök.

Érdekesség, hogy Martín Cáceres személyében a 2009–2010-es idényben már szerepelt a Juventus védelmében Barcától érkező játékos, igaz, csupán kölcsönben. Az uruguayi légiós megszerzése nem bizonyult telitalálatnak: tavasszal sérülés miatt nem játszhatott.

Legfrissebb hírek

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Lamine Yamal: Lehetetlen, hogy a Real Madridhoz igazoljak

Spanyol labdarúgás
2025.06.03. 09:57

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 18:20

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában

Légiósok
2025.05.30. 08:36

Máshová vezet az út a Heysel-tragédia után, avagy máig kitörölhetetlen a stadionkatasztrófa emléke

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 09:37

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40
Ezek is érdekelhetik