Ha a Juventuson múlik, sok gól lesz ma este

Vágólapra másolva!
2010.10.03. 16:24
null
Samuel Eto'o (jobbra) Inter-játékosként eddig kétszer talált be a Juventus kapujába (Fotó: Action Images)
A forduló előtt az olasz labdarúgó-bajnokság tabelláját vezető Internazionale a Juventust látja vendégül a Serie A vasárnap esti mérkőzésén (20.45, Digi Sport). A hagyományosan éles Derby d'Italia ma esti esélyese a címvédő Inter, azonban Luigi Delneri, az idényben eddig mindkét kapu előtt gólerősnek bizonyuló Juventus vezetőedzője így sem írná alá előre a döntetlent.

A Derby d'Italia mindig is éles, fontos kérdésekről döntő párharc volt Olaszországban, ám a két csapat viszonya a 2006-os calciopolit követő rendrakás óta tovább romlott. Mint emlékezetes, a mérkőzések eredményeinek manipulációjában „főbűnösnek" tekintett Juventust kizárták a Serie A-ból, és elvett bajnoki címét a mögötte végző Interhez csoportosították.

A Juventus azóta a pályán már többször elégtételt vett, két évvel ezelőtt Mauro Camoranesi és David Trezeguet góljával még a San Siróban is sikerült legyőznie a bajnoki cím felé masírozó Intert. Az akkori két gólszerző már máshol keresi kenyerét, de nem csupán ők mozdultak azóta másfelé Torinóból. Az átalakulás látszik is a Juve teljesítményén: Luigi Delneri csapata vagy nagyon jól játszik, vagy nagyon rosszul.

Jól jellemzi e helyzetet, hogy a forduló előtt a tabellán a Juventus neve mellett szerepelt a legtöbb szerzett és (holtversenyben) a legtöbb kapott gól – utóbbi nem sok jót ígér egy olyan erősségű csapat otthonában, mint az Inter. Rafa Benítez, a Roma elleni múlt heti vereséget feledtetni kívánó fekete-kékek vezetőedzője az ellenfél kiszámíthatatlanságában mégis inkább veszélyforrást lát.

„Ez a meccs olyan, mint amilyen Angliában a Liverpool–Manchester United vagy Spanyolországban a Barcelona–Real Madrid – mondta a milánóiak nyáron kinevezett trénere. – Óriási rivalizálás, tele érzelmekkel. Olyan mérkőzés, amit minden edző meg akar nyerni. Tudjuk, hogy a Juventus átalakulóban van, de ez nyilván nem csillapítja játékosai sikeréhségét egy ilyen meccs előtt, sőt. Nagy iramú, nehéz mérkőzésre számítok, ugyanakkor természetesen győzelemre."

Az Inter korábbi sérültjei közül Júlio César, Lúcio és Marco Materazzi ott található a meccsre nevezett keretben, Goran Pandev, Javier Zanetti és Thiago Motta viszont nem. Ami a csatársort illeti, a milánói La Gazzetta dello Sport azt jövendöli, hogy a nem teljesen fitt (és mostanában nem is túl gólerős) Diego Milito helyett Coutinho kerül a kiváló formában lévő Samuel Eto'o baljára a csatársorban.

A Juventusnál nagy kérdés, játszik-e a bokasérülésből lábadozó Amauri – nos, Delneri annyit mondott: „ha jól érzi magát, játszani fog". A tréner egyébként kérdésre válaszolva azt is elmondta, még ha nem is az ő csapata az esélyes, előre nem írná alá a döntetlent.

„A Manchester City elleni kupameccsből erőt meríthetünk, mert bebizonyosodott, hogy képesek vagyunk jó eredményt elérni igen erős csapatokkal szemben. Az erőállapotunkkal bizonyosan nem lesz gond, ám tisztában vagyok vele, hogy az olyan meccsek, mint amilyen vasárnap vár ránk, jelentős lélektani kihívást is jelentenek egyben" – mondta a tréner, ez utóbbit nyilvánvalóan kulcstényezőként kezelve.

A két csapat egy 2001-es torinói összecsapásuk óta egyszer sem végzett gól nélküli döntetlenre, és 2004 óta mindig győzött valamelyikük, ha Milánóban vívtak egymással bajnoki mérkőzést – kétszer az Inter, kétszer a Juve.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik