Fogadási ügy: Conténak ismét a nyomozókkal volt „randevúja”

Vágólapra másolva!
2013.03.11. 19:45
Tovább gyűrűzik a fogadási botrány Olaszországban: a korábban négy hónapra eltiltott Antonio Conte, a Juventus vezetőedzője hétfőn újabb meghallgatáson vett részt. Az olasz szövetség (FIGC) közleménye szerint a 41 esztendős trénernek két gyanús meccsel kapcsolatban kellett felelnie.

„Egy tökfej vagyok! – ostorozta magát Conte a bari ügyészségen 2012. szeptember 6-án. – Ha tudtam volna a szégyenteljes alkuról, egyenként letépem a játékosaim fejét. Sírhatnékom támad, ha arra gondolok, hogy számomra fontos mérkőzést a pénz miatt veszített el a csapat.”

A korábban már eltiltott Contének ismét jelenése volt az ügyészségen, mivel két újabb olyan Bari-meccs vált gyanússá, amikor ő volt a gárda edzője. A gyanú szerint a Bari Treviso (2008 májusa) és Salernitana (2009 májusa) elleni bajnokiját is befolyásolhatták.

A hétfői, több mint háromórás meghallgatás után érezhető megkönnyebbüléssel nyilatkozott a sajtónak: „Barátságos hangulatban zajlott a megbeszélés, még egy tea- és sütiszünetet is beiktattunk. Nem tartok attól, hogy eljárás indul ellenem, és mivel a szívemből beszéltem, a korábbi eltiltás ellenére sem éreztem magamat zavarban Palazzi előtt. Viszont szomorúsággal tölt el, hogy arról kell halljak, milyen csúnya események történtek a hátam mögött.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik