A sereghajtó Siena újra legyőzte az Intert

Vágólapra másolva!
2013.02.03. 17:13
null
Antonio Cassano foghatta a fejét, hiába lőtt gólt Sienában, az Inter kikapott (Fotó: Action Images, archív)
A játéknapot sereghajtóként kezdő Siena hazai pályán 3–1-re nyert az Internazionale ellen az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában. A sienai csapat ősszel idegenben is megverte a milánóiakat. A Tőzsér Dániel nélkül felálló Genoa a 95. percben szerzett góllal győzte le a Laziót, a Fiorentina pedig négymeccses nyeretlenségi szériát zárt le a Serie A-ban.

A hatpontos büntetése miatt a tabella utolsó helyén álló Siena vendége volt az Inter, amely sorozatban a negyedik mérkőzésén maradt nyeretlen, most ráadásul még pontot sem tudott szerezni. A vendégeknél ezúttal debütált a napokban igazolt Ezequiel Schelotto és Zdravko Kuzmanovics, a hazaiaknál pedig először kezdett a Lorient-tól megszerzett Innocent Emeghara. A nigériai születésű, svájci válogatott csatár nem sokat tétlenkedett, a 21. percben – lesgyanús szituációban – megszerezte a vezetést a Sienának. Ezzel egy ötperces „őrületet” indított el, ugyanis az Inter szinte azonnal egyenlített Antonio Cassano okos csavarásával, de a 25. percben már ismét a fekete-fehéreknél volt az előny, Alessio Sestu pazar módon tekert a bal felső sarokba.

Az 55. percben még nagyobb bajba került a milánói gárda: Cristian Chivu felrúgta a gólhelyzetben kilépő Emegharát, amiért ő piros lapot, a Siena pedig büntetőt kapott. Alessandro Rosinának nem remegett meg a lába a tizenegyesölő Samir Handanoviccsal szemben, így az Internek 3–1-ről kellett volna felállnia emberhátrányban. Ez nem sikerült, így a milánóiak a hazai pályán elszenvedett 2–0-s vereség után a szezon során másodszor is fejet hajtottak a Siena előtt.



Tőzsér Dánielt csereként nevezték, és nem jutott szóhoz a Genoában, amely bő húsz perc alatt kétgólos előnyre tett szert a Lazióval szemben. Előbb egy szöglet után Marco Borriello zúzta be a labdát a léc segítségével, majd Andrea Bertolacci duplázta meg a hazaiak előnyét. A sérülések és eltiltások miatt számos játékosát (Giuseppe Biava, André Dias, Antonio Candreva, Hernanes, Ederson) nélkülöző Lazio a szünet után Sergio Floccari góljával szépített, majd Stefano Mauri tizenegyesével egalizált is. A fővárosiak mégis pont nélkül maradtak, ugyanis a 95. (!) percben Marco Rigoni mattolta őket, így a vége 3–2 lett a Genoának.

A Fiorentina kapujába Neto helyett visszakerült Emiliano Viviano, aki a Parma ellen hibátlan meccset zárt. Ezúttal elöl is jól működött a lilák gépezete, Luca Toni pontos fejessel vette be a sárga-kékek kapuját – kilencedszer köszönt be a Parmának a Serie A-ban, ennyiszer egy másik csapat ellen sem volt eredményes az olasz élvonalban –, a második félidőben pedig Sztevan Jovetics közelről állította be a 2–0-s végeredményt. A firenzeiek négy mérkőzés után örülhettek újra győzelemnek a bajnokságban.

Toni mellett egy másik olasz világbajnok is gólt szerzett, mégpedig Alberto Gilardino. A 30 éves csatár a negyedik találatot jegyezte a PescaraBologna mérkőzésen, de az első olyat, amely nem büntetőből született. A bolognaiak ezzel egyenlítettek 2–2-re, majd Panajotisz Kone a győztes találatot is megszerezte a piros-kékeknek, akik öt ponttal elléptek a kieső helyektől.

Az Atalanta is fellélegezhet egy kicsit, miután 2–1-re diadalmaskodott Palermóban, a szicíliai együttes viszont az utolsó helyre csúszott vissza.

OLASZORSZÁG, SERIE A, 23. FORDULÓ
Fiorentina–Parma 2–0 (Toni 28., Jovetics 50.)
Genoa–Lazio 3–2 (Borriello 16., Bertolacci 22., Rigoni 95., ill. Floccari 58., Mauri 78. – 11-esből)
Palermo–Atalanta 1–2 (Nélson 83., ill. Carmona 54., Denis 71.)
Pescara–Bologna 2–3 (Weiss 30. – 11-esből, D'Agostino 45. – 11-esből, ill. Diamanti 34. – 11-esből, Gilardino 50., P. Kone 66.)
Siena–Internazionale 3–1 (Emeghara 21., Sestu 25., Rosina 55. – 11-esből, ill. Cassano 22.)
20.45 Milan–Udinese (Tv: Sport Klub)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Chievo–Juventus 1–2 (Théréau 52., ill. Matri 10., Lichtsteiner 42.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 23 16 4 3 48–16 +32 52
2. Napoli 23 15 4 4 45–20 +25 49
3. Lazio 23 13 4 6 34–25 +9 43
4. Internazionale 23 12 4 7 36–28 +8 40
5. Fiorentina 23 11 6 6 41–27 +14 39
6. Milan 22 11 4 7 39–28 +11 37
7. Catania 23 10 5 8 31–30 +1 35
8. Roma 23 10 4 9 49–42 +7 34
9. Udinese 22 8 9 5 33–31 +2 33
10. Parma 23 8 7 8 30–31 –1 31
11. Torino* 23 6 11 6 27–26 +1 28
12. Chievo 23 8 4 11 24–36 –12 28
13. Atalanta* 23 8 4 11 21–33 –12 26
14. Sampdoria* 23 7 5 11 28–29 –1 25
15. Bologna 23 7 4 12 32–33 –1 25
16. Cagliari 23 6 6 11 25–40 –15 24
17. Genoa 23 5 6 12 25–37 –12 21
18. Pescara 23 6 2 15 19–48 –29 20
19. Siena* 23 6 5 12 23–33 –10 17
20. Palermo 23 3 8 12 20–37 –17 17

A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik