Jürgen Klopp lesz az AS Roma következő edzője? A tréner ügynöke reagált

M. B.M. B.
2025.05.20. 10:00
Jürgen Klopp (Fotó: Getty Images)
A német Jürgen Klopp veheti át az idény végén nyugdíjba vonuló Claudio Ranieri helyét az olasz élvonalban (Serie A) érdekelt AS Roma kispadján – írja a La Stampa értesüléseire hivatkozva az olasz állami hírügynökség (ANSA).

FRISSÍTÉS: KLOPP ÜGYNÖKE CÁFOLTA AZ AS ROMÁVAL KAPCSOLATOS PLETYKÁKAT

„A Klopp római kinevezéséről szóló hír egy kacsa” – mondta a német szakember érdekeit képviselő Marc Kosicke a Win Win All Sports nevű arab nyelvű portálnak, amelyet a Corriere dello Sport is szemlézett. 

Az ügynök nem sokkal később a Bildnek is megerősítette, hogy a Klopp római kalandjáról szóló pletyka nem felel meg a valóságnak.

„Ez minden tekintetben hülyeség. Kezdem megunni, hogy folyamatosan ilyen pletykákat kell kommentálnom” – mondta.


Az idézett torinói napilap szerint vasárnap este egyezett meg a fővárosi klub vezetőivel a Milan elleni bajnoki mérkőzés után. A német tréner ezt megelőzően egy meg nem nevezett, de tulajdonosváltás előtt álló csapattal is tárgyalt, de végül visszalépett az egyeztetésektől.

Az olasz újságírók szerint a Romát birtokoló Friedkin Group egy kódolt üzenetben jelezte Klopp vélt érkezését. A befektetőcsoport Instagram-oldalára feltöltött videóban öt római látványosság: a Colosseum (amit németül Kolosseumnak írnak – a szerk.), az anyafarkas szobra (Lupa – a szerk.), az Olimpico Stadion, a Szent Péter Bazilika (Pietro San – a szerk.), illetve a Pantheon látható. Ha az említett épületek kezdőbetűit egymás mellé tesszük (észben tartva, hogy az olasz nyelvben a C betű ebben an esetben a „k” hangot jelöli, valamint hogy a La Stampában fordítva tüntették fel a bazilika nevét), akkor valóban kijön a „Klopp”, mint mozaikszó.

Ezzel együtt nem árt fenntartásokkal kezelni az olasz sajtó által közzétett információkat – a közelmúltban a Real Madriddal is összeboronálták a Liverpoolban és Dortmundban is klubikon státuszig jutó szakembert, de Klopp ügynöke cáfolta, hogy a tréner elhagyná a Red Bull-csoportot, ahol a cég futballal kapcsolatos tevékenységét koordinálja.

 

 

Legfrissebb hírek

Őrült kezdés után a Lazio egy órán át emberelőnyben játszva győzött a Sassuolo otthonában

Olasz labdarúgás
2026.10.27. 22:50

Két mérkőzésre eltiltották Massimiliano Allegrit

Olasz labdarúgás
2026.10.27. 18:33

„Jelenleg ők a jobbak” – Klopp a Barcának szurkol az el Clásicón

Spanyol labdarúgás
2026.10.25. 15:45

Óriási fordulatok, hatgólos döntetlen a Napoli–Roma rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.24. 20:03

A Roma és a Napoli megszerezte első győzelmét ebben a BL-kiírásban, utóbbi hétgólos meccsen

Bajnokok Ligája
2026.10.20. 23:08

Működött az öregróka-ösztön – ódákat zeng Mourinho taktikájáról a Real Madrid legendája

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 17:37

Gian Piero Gasperini: A legváratlanabb módon akadtunk el a célvonalon

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 07:34

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05