A holland gólkirályjelöltet figyeli az Inter – sajtóhír

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.04.23. 16:18
Sem Steijn eredményessége az Inter érdeklődését is felkeltette (Fotó: Getty Images)
A Twente támadó középpályása, Sem Steijn 28 mérkőzésen 23-szor talált be a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie), eredményessége az olasz bajnoki címvédő, Bajnokok Ligája-elődöntős Inter vezetőedzője, Simone Inzaghi figyelmét is felkeltette – írja a Tuttosport.

Remek formában játszik az idényben Sem Steijn, a holland első osztályú labdarúgó-bajnokság ötödik helyén álló Twente támadó középpályása. A 23 éves játékos 28 mérkőzésen 23 gólt szerzett az Eredivisie-ben, ezzel vezeti a góllövőlistát − nem csoda hát, hogy hazai és külföldi klubok figyelmét is felhívta magára.

A hírek szerint Hollandiából a Feyenoord már meg is tette az ajánlatát, de az olasz bajnokság címvédője, a mostani Bajnokok Ligája-kiírásban elődöntőbe jutó Inter is szívesen látná soraiban a játékost – írja az fcinternews.it a Tuttosportban szerdán nyomatásban megjelent cikke alapján.

A torinói sportlap szerint a milánói fekete-kékek fiatal játékosok szerződtetésével frissítenék csapatukat, és Steijn kitűnően beleillene a klub átigazolási stratégiájába. Az Internél a Dinamo Zagreb labdarúgója, a Hakan Calhanoglu hosszú távú pótlására szerződtetett Petar Sucic személyében már lesz egy érkező a középpályára a nyáron, így Steijn átigazolására valószínűleg akkor kerülhet sor, ha a csapatrészből még valaki elhagyja a csapatot.

A Tuttosport szerint ez a távozó Davide Frattesi lehet, akinek bizonytalan a jövője, mivel továbbra sem sikerült stabil kezdővé válnia Inzaghi csapatában. Amennyiben Frattesi továbbáll – s erre a torinói lap szerint igen komoly az esély −, akkor megnyílik az út a holland gólkirályjelölt előtt.

 

Legfrissebb hírek

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
2025.11.09. 22:51

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22

Az Inter megszenvedett a Kajrattal, de hibátlan maradt a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 22:56

Serie A: kétgólos hátrányból állt fel a Torino a Pisa ellen

Olasz labdarúgás
2025.11.02. 17:50

A Napoli örülhet, hogy nem kapott ki a 11-est hibázó Comótól

Olasz labdarúgás
2025.11.01. 20:09

Halálra gázolt egy idős férfit az Inter kapusa

Olasz labdarúgás
2025.10.28. 12:04

Gianluca Zambrotta nem emlékszik a világbajnok olasz csapat magyar válogatott elleni vereségére

Spanyol labdarúgás
2025.10.26. 18:55
Ezek is érdekelhetik