Török támadóját is beáldozná a Juventus Sandro Tonaliért – sajtóhír

M. B.M. B.
2024.12.18. 11:55
Sandro Tonali (Fotó: Getty Images)
Minden követ megmozgat a Newcastle Unitedben futballozó Sandro Tonali megszerzéséért a Juventus – írja a Corriere dello Sport.

Az olasz szaklap  információi szerint a jelenlegi idényben egyelőre jócskán alulteljesítő torinói klub (az idény végi célként a BL-szereplést megcélző együttes jelenleg a hatodik helyen áll a bajnokságban – igaz, veretlenül) téli átigazolásokkal szeretné finomhangolni keretét, s Thiago Motta vezetőedző meg is nevezte a hiányposztokat. 

A nyáron Bolognából érkező tréner elsősorban egy belső védőt, valamint egy dinamikus, karakteres középpályást kért a klub vezérkarától, egészen pontosan Cristiano Giuntoli sportigazgatótól, valamint a játékosmegfigyelést irányító Stefano Stefanellitől. Előbbi poszton Milan Skriniar neve merült fel (igaz, vele kapcsolatban konkrétumot nem tudni azon kívül, hogy szívesen távozna a Paris Saint-Germain-től), míg a már emlegetett dinamikus középpályás minden bizonnyal Sandro Tonali lenne. 

A 24 éves játékos a már említett forrás szerint ugyan nyitott a klubváltásra (a Gazzetta dello Sport a Bayern München érdeklődéséről írt néhány napja), de a Newcastle szeretne legalább nullszaldóval kiszállni a játékosból, így legalább 55 millió euró kell ahhoz, hogy a „szarkák” tárgyalóasztalhoz üljenek.

A Juventus Nicolo Fagioli, valamint a 19 éves török támadó, Kenan Yildiz eladásával teremtené elő ezt az összeget – utóbbiért 35-40 millió eurót kérnek a „zebrák”. Noha első hallásra meglepő lenne egy ilyen lépés, az egyébként nagy tehetségnek tartott Yildiz posztján kifejezetten mély az olasz rekordbajnok kerete: balszélsőként Samuel Mbangula és Vasilije Adzic is bevethető, ráadásul szükség esetén a Francisco Conceicao, Timothy Weah, Nico González trióból is át lehet vezényelni valakit a jobb oldalról a pálya bal szélére.

A Corriere dello Sport szerint így a pénzügyi plusz mellett nem lenne nagy veszteség Yildiz kiválása, cserébe Motta Tonali érkezése esetén az eredeti, Bergamóban is látott posztján játszatná Teun Koopmeinerst. 

Ezzel együtt egyáltalán nem biztos, valóban sor kerül erre a transzferre, miután Tonali ügynöke, Giuseppe Riso egy hete még azt nyilatkozta Fabrizio Romanónak, hogy védence „boldog Newcastle-ben, ahol a szurkolók imádják, s élvezi, hogy a világ legerősebb bajnokságában szerepelhet, így egyáltalán nem tervez visszatérni szülőhazája bajnokságába”.

 

  1. Atalanta

16

12

1

3

39–17

+22

37

  2. Napoli

16

11

2

3

24–11

+13

35

  3. Internazionale

15

10

4

1

40–15

+25

34

  4. Fiorentina

15

9

4

2

28–11

+17

31

  5. Lazio

16

10

1

5

30–23

+7

31

  6. Juventus

16

6

10

26–12

+14

28

  7. Bologna

15

6

7

2

21–18

+3

25

  8. Milan

15

6

5

4

24–16

+8

23

  9. Udinese

16

6

2

8

19–25

–6

20

10. Empoli

16

4

7

5

14–16

–2

19

11. Torino

16

5

4

7

17–20

–3

19

12. Roma

16

4

4

8

18–23

–5

16

13. Genoa

16

3

7

6

13–24

–11

16

14. Lecce

16

4

4

8

10–27

–17

16

15. Parma

16

3

6

7

23–28

–5

15

16. Como

16

3

6

7

18–28

–10

15

17. Verona

16

5

11

21–39

–18

15

18. Cagliari

16

3

5

8

15–26

–11

14

19. Monza

16

1

7

8

14–21

–7

10

20. Venezia

16

2

4

10

15–29

–14

10

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

 

 

Legfrissebb hírek

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
7 órája

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
18 órája

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:15

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

St James Park vagy St. James’ Park? BL-meccs helyett harmadosztályú bajnokin kötött ki a Barca-drukker

Angol labdarúgás
2026.03.11. 13:18

Nagyon nem ment a játék Newcastle-ben a Barcának, de Yamal 96. perces büntetőjével sikerült elkerülnie a vereséget

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

Lamine Yamal bombaformájában várja a Newcastle elleni BL-csatát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 07:43

Magabiztos sikerrel ajándékozta meg a születésnapos Spallettit a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.03.07. 22:40
Ezek is érdekelhetik