Serie A: a Lazio emberelőnyben kiszenvedte a győzelmet Leccében

P. K.P. K.
2024.12.21. 23:04
null
Nagy küzdelem után ünnepelhetett győzelmet a Lazio Leccében (Fotó: facebook.com/SS Lazio)
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 16. fordulójának negyedik, szombat esti meccse is vendégsikert hozott, az egy félidőn keresztül emberelőnyben játszó Lazio 2–1-re nyert Leccében.

 

A Lecce–Lazio meccs első félideje sokáig elsősorban a hazai védelem és Wladimiro Falcone kapus remek összhangjáról szólt, ugyanis amikor az egyébként több védést is bemutató Falcone már vert helyzetben volt, kisegítették a társak, mint például akkor, amikor Gustav Isaksen fejesét blokkolták. Az első félidő hosszabbításában pedig a kapus védése után a kipattanónál Frédéric Guilbert mentett nagyot a gólvonalról. Apró szépséghiba azonban, hogy a francia védő kézzel ütött bele a labdába, így piros lapot, a Lazio pedig 11-est kapott.

Valentín Castellanos a büntetőt gólra váltotta, azonban a második félidő elején a Lecce Tete Morente révén egyenlíteni tudott.

A Lazio pedig ezután az emberelőny dacára sokáig csak lesgólig jutott, ám a csereként beállt Adam Marusics a 87. percben egy lepattanóból, 15 méterről megszerezte idénybeli első bajnoki gólját, amivel 2–1-re győzött a Lazio. Bár a Leccének volt még egy helyzete a legvégén, a hazaiak a kapufát találták el.

SERIE A
16. FORDULÓ
Szombat
Lecce–Lazio 1–2 (Morente 50. ill. Castellanos 45+3., Marusics 87.) 
Korábban
Genoa–Napoli 1–2 (Pinamonti 51., ill. Anguissa 15., Amir Rrahmani 23.)
Torino–Bologna 0–2 (Dallinga 71., Pobega 83.)

Vasárnap
12.30: Roma–Parma (Tv: Match4)
15.00: Venezia–Cagliari
18.00: Atalanta–Empoli
20.45: Monza–Juventus (Tv: Match4)
Hétfő
18.30: Fiorentina–Udinese 
20.45: Internazionale–Como

Pénteken játszották
Hellas Verona–Milan 0–1 (Reijnders 56.)

   
1. Napoli17122326–12+1438
2. Atalanta16121339–17+2237
3. Internazionale15104140–15+2534
4. Lazio17111532–24+834
5. Fiorentina1594228–11+1731
6. Juventus1661026–12+1428
7. Bologna1677223–18+528
8. Milan1675425–16+926
9. Udinese1662819–25–620
10. Empoli1647514–16–219
11. Torino1754817–22–519
12. Roma1644818–23–516
13. Genoa1737714–26–1216
14. Lecce1744911–29–1816
15. Parma1636723–28–515
16. Como1636718–28–1015
17. Verona1751221–40–1915
18. Cagliari1635815–26–1114
19. Monza1617814–21–710
20. Venezia16241015–29–1410
AZ ÁLLÁS


 

 

Legfrissebb hírek

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.04.27. 22:46

A 21 éves kapus volt a hős, a Lazio bejutott az Olasz Kupa fináléjába

Olasz labdarúgás
2026.04.22. 23:58

Négy vereség után pontot szerzett a Lecce, folytatódott a Fiorentina veretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.04.20. 22:58

A Lazio nápolyi győzelmével még közelebb került a bajnoki címhez az Inter

Olasz labdarúgás
2026.04.18. 19:57

Jannik Sinner szereplése hatással lehet a római derbire

Olasz labdarúgás
2026.04.15. 13:22

Legyőzte a Laziót, nyolc pontra a kiesőzónától a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.04.13. 22:52

Serie A: az Udinese idegenben ütötte ki az AC Milant

Olasz labdarúgás
2026.04.11. 20:07

Serie A: a Torino és a Cagliari is győzött az „alsóházi helyosztón”

Olasz labdarúgás
2026.04.11. 16:58
Ezek is érdekelhetik