Retegui volt a főszereplő korábbi klubja ellen, az Atalanta átgázolt a Genoán

M. B.M. B.
2024.10.05. 20:07
Mateo Retegui jött látott, s mesterhármassal szomorította a Genoa híveit (Fotó: Imago Images)
Az Atalanta 5–1-ra nyert odahaza a Genoa ellen az olasz élvonal (Serie A) 7. fordulójában.

Gian Piero Gasperini és Mateo Retegui számára is volt érzelmi töltete a Genoa elleni meccsnek, hiszen az Atalanta mestere korábban két ízben is irányította a „griffeket”, míg az olasz válogatott csatár az előző idényben szerepelt a genovai csapatban. 

A 25 éves, Argentínában született center nagy kedvvel gólra éhesen játszott, s ennek a 24. percben meg is lett az eredménye, amikor Lookman centerezéséből becsúszva talált a hálóba. Retegui a szünet után is megvillant, ezúttal a Gollini által oldalra ütött labdára csapott le, s a rövid sarokba lőtt. Tíz perccel később már az előkészítő szerepét játszotta a 14-szeres olasz válogatott játékos, aki sarokkal készítette le a labdát Édersonnak, aki elemi erővel bombázott a bal felső sarokba.

A gólfesztivál a továbbiakban is folytatódott, Retegui egy kezezésért megadott tizenegyest értékesítve pipálta ki a mesterhármast a 74. percben, majd hat perccel később Marten de Roon lőtt kapásból a jobb alsóba 21 méterről – kiütés!

A Genoa a végjátékban Jeff Ekhator góljával megszerezte a becsületgólt, de többre már nem futotta Alberto Gilardino csapatától – a bergamói együttes 5–1-es sikert aratott.

OLASZ SERIE A
7. FORDULÓ
Atalanta–Genoa 5–1 (Retegui 24., 50., 74. – a harmadikat 11-esből, Éderson 60., De Roon 80., ill. Ekhator 83.)
KORÁBBAN
Udinese–Lecce 1–0 (Zemura 75.)
Később
20.45: Internazionale–Torino (Tv: Arena4)

VASÁRNAP
12.30: Juventus–Cagliari (Tv: Arena4)
15.00: Bologna–Parma
15.00: Lazio–Empoli
18.00: Monza–Roma
20.45: Fiorentina–Milan
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Napoli–Como 3–1 (McTominay 1., R. Lukaku 53. – 11-esből, Neres 86., ill. Strefezza 43.)
Verona–Venezia 2–1 (Tengstedt 9., Joronen 81. – öngól, ill. Oristanio 2.)

   
A SERIE A ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Napoli751114–5+916
2. Udinese741210–10013
3. Juventus6339–0+912
4. Milan632114–7+711
5. Internazionale632113–7+611
6. Torino632110–8+211
7. Atalanta731316–13+310
8. Empoli6245–2+310
9. Lazio631212–10+210
10. Roma62317–4+39
11. Verona73412–1209
12. Como722310–14–48
13. Fiorentina61417–707
14. Bologna61417–9–27
15. Parma612310–12–25
16. Cagliari61234–10–65
17. Lecce71243–12–95
18. Genoa71245–15–105
19. Venezia71155–12–74
20. Monza6334–8–43

 

 

Legfrissebb hírek

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.04.27. 22:46

A 21 éves kapus volt a hős, a Lazio bejutott az Olasz Kupa fináléjába

Olasz labdarúgás
2026.04.22. 23:58

Ezúttal sem bírt az Atalantával a Roma

Olasz labdarúgás
2026.04.18. 22:41

Legyőzte a Laziót, nyolc pontra a kiesőzónától a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.04.13. 22:52

Két csere hozta össze a győztes gólt, a Genoa legyőzte a Sassuolót

Olasz labdarúgás
2026.04.12. 14:34

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
2026.04.11. 22:40

Serie A: az Udinese idegenben ütötte ki az AC Milant

Olasz labdarúgás
2026.04.11. 20:07

Serie A: a Torino és a Cagliari is győzött az „alsóházi helyosztón”

Olasz labdarúgás
2026.04.11. 16:58
Ezek is érdekelhetik