A Juventus két nappal a kupagyőzelem után menesztette Allegrit – hivatalos

2024.05.17. 18:15
Massimiliano Allegri kupagyőzelemmel búcsúzik a Juventustól (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli Juventus a hivatalos oldalán közölte, hogy azonnali hatállyal menesztette vezetőedzőjét, Massimiliano Allegrit.

A torinói együttes – amely szerdán az Atalanta 1–0-s legyőzésével elhódította az Olasz Kupát – azért bontotta fel Allegri szerződését, mert a tréner a döntő utolsó perceiben magából kivetkőzve őrjöngött a negyedik játékvezetőnél.

A szakvezető az öltönyét levéve kiabált a tartalék bíróval, majd miután a mérkőzést vezető Fabio Maresca kiállította, később, az ünneplés alatt visszatért a pályára, s előbb a nyakkendőjét vette le, majd az ingét kigombolva ünnepelt, s közben kritikával illette a Juventus igazgatóit. A Sky Italia szerint a friss kupagyőztes tréner a meccs után a Tuttosport újságíróját is megfenyegette.

Allegri előbb 2014 és 2019 között 271, majd 2021 óta 149 összecsapáson irányította a Juventust, amellyel a bajnoki címet és az Olasz Kupát is ötször hódította el, s amellyel 2015-ben és 2017-ben is Bajnokok Ligája-döntőt vívott.

A mostani szezonból még két találkozó van hátra, a következő idényben már biztosan BL-résztvevő, negyedik helyen álló „zebrák” hétfőn Bolognába utaznak, majd jövő vasárnap a Monza elleni hazai találkozóval zárják a Serie A-t.

A torinói csapattól kupagyőzelemmel búcsúzó szakember helyét a Corriere dello Sport szerint az U19-es csapatot irányító Paolo Montero veszi át az évad hátralévő mérkőzésein. 
 

 

 

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Öt gólt vágott a Juventus az El-ben, kiütötte ellenfelét a Crystal Palace is

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Bár baj lett a kéréséből, Spalletti díjazza, hogy játékosai mindenáron nyerni akartak

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 12:47

Amorim elismerte, a Milan nem érdemelt volna győzelmet a Juventus ellen

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 08:11

A Milan egyetlen kaput eltaláló lövésig jutott el – a Juve a 92. percben egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.06. 22:48