Serie A: nem jöttek a beígért pénzek, a Roma lefújta az ázsiai turnét

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.12. 13:03
null
Paulo Dybaláéknál már javában zajlik a felkészülés (Fotó: Getty Images)
Lefújta kelet-ázsiai turnéját az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (SerieA) szereplő AS Roma, írja a Corriere dello Sport, miután az El-döntős csapat egyik előre lekötött ellenfele, a Tottenham Hotspur már jelezte, hogy elmarad a két csapat szingapúri felkészülési mérkőzése.

Az Ange Postecoglou vezette észak-londoni együttes így a helyi Lion City Sailorsszal fog összecsapni a szingapúri Nemzeti Stadionban. A „sarkantyúsok” egyúttal megerősítették részvételüket az FC Barcelona minden évben megrendezett házi gálameccsén, a Gamper-kupán is.

Visszatérve José Mourinho gárdájára, a már említett olasz napilap információi szerint a „farkasok” azért mondták le rövid ázsiai kiruccanásukat (a Tottenham mellett a dél-koreai Incshon Uniteddel meccseltek volna), mert a a túrát szervező ügynökség nem utalta át a klub számlájára az előre megbeszélt összegeket.

A Roma így (az elmúlt két év után zsinórban harmadszor is) Portugáliában tölti a felkészülési időszak második felét, majd a francia élvonalbeli Toulouse vendége lesz augusztus 6.-án.

 


 

 

Legfrissebb hírek

Igor Tudorral hosszabbított a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 17:45

Serie A: egymást válthatják a korábbi Milan-csatárok az újonc Pisa kispadján

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 15:50

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Claudio Ranieri igent mondott az olasz válogatott hívására – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 13:06

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56

Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.09. 12:40

Patrick Vieira hosszabbított a Genoával – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:17
Ezek is érdekelhetik