Serie A: a Cremonese több mint 9000 nap után nyert ismét

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.28. 20:30
Óriási meglepetést okozott az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő, az idényben eddig nyeretlen Cremonese, amely hazai pályán 2–1-re legyőzte az AS Romát a 24. fordulóban.

Nem rukkolt ki valami jó játékkal a Roma az első félidőben, José Mourinho „farkasai” egyszer sem találták el a hazai kaput. Ezzel szemben a hazai csapat helyzetkihasználásból jelesre vizsgázott: a 17. percben Frank Tsadjout egy csapattársról levágódó labdát védhetetlenül bombázott kapásból a jobb felsőbe. 1–0Frank Tsadjout egy csapattársról levágódó labdát védhetetlenül bombázott kapásból a jobb felsőbe. 1–0



A fordulás után a vendégek portugál mesterét reklamálás miatt a lelátóra zavarta a játékvezető – a rómaiakat ez azonban nem zavarta meg. A 71. percben a hazai védelem elképesztően üresen hagyta Leonardo Spinazzolát, az olasz válogatott szárnyvédő pedig nem kegyelmezett. 1–1


A csattanó azonban még hátravolt: Rui Patrício elkaszálta a kapura törő Okerekét, a jogosan megítélt büntetőt meg Ciofani gólra váltotta. 2–1



Idénybeli első bajnoki győzelmét aratta a Cremonese! A tabella utolsó helyén álló csapat 9830 nap után tudott győzni az olasz élvonalban, és rögtön megelőzte az eddig előtte veszteglő Sampdoriát a tabellán.

OLASZORSZÁG, SERIE A
24. FORDULÓ
Cremonese–Roma 2–1
(Tsadjout 17., Ciofani 83. – 11-esből, ill. Spinazzola 71.)
KÉSŐBB
Juventus–Torino 4–2 (Cuadrado 16., Danilo 45+1., Bremer 71., Rabiot 81., ill. Karamoh 2., Sanabria 43.)

A FORDULÓ KORÁBBI EREDMÉNYEI
Lazio–Sampdoria 1–0 (Luis Alberto 80.)
Hellas Verona–Fiorentina 0–3
(Barák 12., Cabral 38., Biraghi 89.)
Milan–Atalanta 2–0
(Musso 24. – öngól, Junior Messias 86.)
Salernitana–Monza 3–0
(L. Coulibaly 52., Kasztanosz 66., Candreva 71.)
Udinese–Spezia 2–2(Beto 22., Pereyra 55., ill. Nzola 6., 72.)
Bologna–Internazionale 1–0(Orsolini 76.)
Empoli–Napoli 0–2
(Ismajli 17. – öngól, Osimhen 28.)
Lecce–Sassuolo 0–1(Thorstvedt 65.)

A SERIE A ÁLLÁSA
1. Napoli 24 21 2 1 58–15 +43 65
2. Internazionale 24 15 2 7 44–28 +16 47
3. Milan 24 14 5 5 41–30 +11 47
4. Lazio 24 13 6 5 40–19 +21 45
5. Roma 24 13 5 6 31–21 +10 44
6. Atalanta 24 12 5 7 42–28 +14 41
7. Juventus 24 15 5 4 40–19 +21 35
8. Bologna 24 10 5 9 31–33 –2 35
9. Udinese 24 7 10 7 33–30 +3 31
10. Torino 24 8 7 9 26–29 –3 31
11. Monza 24 8 5 11 28–34 –6 29
12. Fiorentina 24 7 7 10 27–30 –3 28
13. Empoli 24 6 10 8 22–31 –9 28
14. Lecce 24 6 9 9 24–27 –3 27
15. Sassuolo 24 7 6 11 27–35 –8 27
16. Salernitana 24 6 6 12 28–44 –16 24
17. Spezia 24 4 8 12 21–41 –20 20
18. Verona 24 4 5 15 20–37 –17 17
19. Cremonese 24 1 9 14 19–43 –24 12
20. Sampdoria 24 2 5 17 11–39 –28 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik