Serie A: az év ziccerét puskázta el, de így is nyert a Roma – videó

D. Á.D. Á.
2022.10.31. 22:45
null
Abraham ordító helyzetet hagyott ki (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 12. fordulójában a Roma 3–1-re legyőzte a Hellas Veronát idegenben, este pedig a Bologna vendégként győzedelmeskedett a Monza ellen.

 

A Roma viszonylag korán, a 19. percben vezetésez juthatott volna Tammy Abraham révén, ám az angol csatár az év egyik legnagyobb bakiját mutatta be – már a kapus mellett is elvitte a labdát, azonban mégsem tudta eltalálni az üresen tátongó kaput. (VIDEÓ ITT!)

A 27. percben ezt meg is büntette a hazai csapat, Faraoni lövése Pawel Dawidowiczon pattant meg szerencsésen a Verona szempontjából, Rui Patríciónak így esélye sem volt védeni. 1–0 (VIDEÓ ITT!) Tíz perccel később Dawidowicz ismét büntetett, csak kicsit másképp – brutális belemenése után a VAR kihívta a játékvezetőt, aki gyors visszanézés után egyből kiállította a lengyel védőt. (VIDEÓ ITT!)

Az első félidő hosszabbításában egy labdaszerzés után megint csak Abraham került helyzetbe, a labda a kapufáról egyenesen Nicolo Zaniolo elé pattant, aki az üres kapuba passzolt. 1–1 (VIDEÓ ITT!)

A Verona emberhátrányban is szépen tartotta az ikszet, ám a 88. percben a vendégek csak berámolták a második gólt, Cristian Volpato volt eredményes a tizenhatos vonaláról (VIDEÓ ITT!). A ráadásban még Stephan El Shaarawy is betalált, így alakult ki az1–3-as végeredmény. (VIDEÓ ITT!)

OLASZ SERIE A
12. FORDULÓ
Hellas Verona–Roma 1–3
(Dawidowicz 27., ill. Zaniolo 45+1., Volpato 88., El Shaarawy 90+2.)
Monza–Bologna 1–2 (Petagna 57. – 11-esből, ill. L. Ferguson 60., Orsolini 73.)

VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK
Torino–Milan 2–1
(Djidji 35., Mirancsuk 37., ill. Messias 67.)
Empoli–Atalanta 0–2
(Hateboer 32., Lookman 59.)
Cremonese–Udinese 0–0
Spezia–Fiorentina 1–2
(Nzola 35., ill. Milenkovics 14., Cabral 90.)
Kiállítva: Nikolau (82.)
Lazio–Salernitana 1–3 (Zaccagni 41., ill. Candreva 51., Fazio 68., Dia 76.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Internazionale–Sampdoria3–0(De Vrij 21., Barella 44., J. Correa 73.)
Napoli–Sassuolo 4–0(Osimhen 4.,19., 77., Kvarachelia 36.)
Lecce–Juventus 0–1(Fagioli 73.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 12 10 2 30–9 +21 32
2. Atalanta 12 8 3 1 18–8 +10 27
3. Milan 12 8 2 2 25–13 +12 26
4. Roma 12 8 1 3 16–11 +5 25
5. Lazio 12 7 3 2 24–8 +16 24
6. Internazionale 12 8 4 25–17 +8 24
7. Juventus 12 6 4 2 18–7 +11 22
8. Udinese 12 6 4 2 20–12 +8 22
9. Torino 12 5 2 5 12–14 –2 17
10. Salernitana 12 4 4 4 16–17 –1 16
11. Sassuolo 12 4 3 5 14–17 –3 15
12. Bologna 12 3 4 5 14–18 –4 13
13. Fiorentina 12 3 4 5 13–17 –4 13
14. Empoli 12 2 5 5 9–17 –8 11
15. Monza 12 3 1 8 11–21 –10 10
16. Spezia 12 2 3 7 10–22 –12 9
17. Lecce 12 1 5 6 9–15 –6 8
18. Sampdoria 12 1 3 8 6–21 –15 6
19. Verona 12 1 2 9 11–24 –13 5
20. Cremonese 12 5 7 9–22 –13 5

 

Legfrissebb hírek

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.03.16. 22:43

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 22:27

Serie A: a Roma vezetett, de a Como fordított, és megint nyert

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 20:04

Serie A: megvan a Pisa második győzelme, egyre nagyobb bajban a Verona

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 17:03

Videó: íme, a hetvenméteres csodagól Arda Gülertől az Elche ellen!

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 10:38

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Az öngólok megpecsételték a Parma sorsát Torinóban

Olasz labdarúgás
2026.03.13. 22:50

A Lazio a 2. és a 92. percben szerzett gólokkal gyűrte le a Sassuolót

Olasz labdarúgás
2026.03.09. 22:40
Ezek is érdekelhetik