Juve: Dybala döntött, az egyik legnagyobb riválisnál folytatja – sajtóhír

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.05.04. 13:54
null
A Juventusnál valószínűleg nem örülnének, ha Dybala valóban az Interhez szerződne (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus argentin csatára, Paulo Dybala mindenben megállapodott az Interrel, s nyártól a milánói csapatban folytatja pályafutását – írja a Gazzetta.


Az olasz lap szerint a 28 esztendős futballista döntése végleges, s a nyáron biztosan az Interhez igazol évi 6 millió euróért. Dybala szerződése négy évre szól majd – hasonló kontraktusa és fizetése van Lautaro Martíneznek és Marcelo Brozovicnak is.

Az már korábban bebizonyosodott, hogy Dybala az idény végén távozik a Juventustól – ezt Maurizio Arrivabene ügyvezető igazgató jelentette ki március végén.

A múlt héten még arról olvashattunk, hogy a Manchester United is mindent megtesz majd azért, hogy megszerezze az argentin csatárt. Az angol klub mellett egyébként az Atlético Madrid is igencsak érdeklődött az olasz sajtó szerint.

A 28 esztendős argentin válogatott támadó 2015 nyarán a Palermótól 32 millió euróért igazolt a Juventusba, amellyel sorozatban öt bajnoki címet nyert, valamint négyszer aranyérmes lett az Olasz Kupában, és a 2016–2017-es évadban Bajnokok Ligája-döntős volt.

Dybala a „zebrák” színeiben 283 tétmérkőzésen összesen 113 gólt szerzett és 48 gólpasszt adott.

Legfrissebb hírek

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
21 órája

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Alaposan ráijesztett a Pisa az Interre, de végül simán nyertek Dimarcóék

Olasz labdarúgás
2026.01.23. 23:01

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00

Serie A: Chivu figyelmeztetett, szerinte négy-öt csapat is versenyben van a bajnoki címért

Olasz labdarúgás
2026.01.12. 10:02

Nem fért kétség az Inter győzelméhez, a kék-feketék újra vezetik a Serie A-t

Olasz labdarúgás
2026.01.04. 22:53

Összeveszett Inzaghival, az olasz tréner előző klubjánál köthet ki Joao Cancelo – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.12.31. 11:52
Ezek is érdekelhetik