Serie A: a Milan majdnem leadta a háromgólos előnyt, de nyert

R. P.R. P.
2021.10.03. 22:50
null
Tonali szerezte a második gólt (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának záró mérkőzésen a Milan 3–2-re legyőzte idegenben az Atalantát, és feljött a második helyre a tabellán.

A Milan számára csak a győzelem volt elfogadható az Atalanta ellen, máskülönben az éllovas Napoli négy ponttal meglógott volna az üldözők elől. Ennek megfelelően a vendégek már az első percben megszerezték a vezetést Davide Calabria révén, de ehhez kellett Juan Musso, az Atalanta kapusának hathatós közreműködése is.

A hazai védelem újabb hibája kellett a Milan második találatához, amelyet Sandro Tonali jegyzett.

Úgy tűnt, a harmadik gól lezárja a legfőbb kérdést, Rafael Leao szép kontra végén a lőtt a kapuba a 78. percben.

De az Atalanta nem adta fel! Előbb a 86. percben szépített Duván Zapata büntetőjével…

…majd a 94. percben Mario Pasalic találatával 3–2-re módosult az állás.

Az egyenlítésre azonban már nem maradt idő, a Milan 3–2-re győzött.

OLASZ SERIE A
7. FORDULÓ

Atalanta–Milan 2–3 (D. Zapata 86. – 11-esből, Pasalic 90+4., ill. Calabria 1., Tonali 43., Leao 78.)
Korábban
Sampdoria–Udinese 3–3 (S. Larsen 24. – öngól, Quagliarella 48., Candreva 69., ill. Pereyra 15., Beto 43., Forestieri 82.)
Verona–Spezia 4–0 (G. Simeone 4., Faraoni 15., Caprari 42., Bessa 71.)

Bologna–Lazio 3–0
(Barrow 14., Theate 17., Hickey 68.)
Roma–Empoli 2–0 (Pellegrini 42., Mhitarjan 48.)
Fiorentina–Napoli 1–2
(L. Martínez 28., ill. H. Lozano 39., Rrahmani 50.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Torino–Juventus 0–1
(Locatelli 86.)
Salernitana–Genoa 1–0 (Duric 66.)
Sassuolo–Internazionale 1–2 (Berardi 22. – 11-esből, ill. Dzeko 58., L. Martínez 78.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Cagliari–Venezia 1–1
(Keita Baldé 19., ill. Busio 90+2.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 7 7 18–3 +15 21
2. Milan 7 6 1 15–5 +10 19
3. Internazionale 7 5 2 22–8 +14 17
4. Roma 7 5 2 16–8 +8 15
5. Fiorentina 7 4 3 10–11 –1 12
6. Lazio 7 3 2 2 15–12 +3 11
7. Juventus 7 3 2 2 11–10 +1 11
8. Atalanta 7 3 2 2 10–9 +1 11
9. Bologna 7 3 2 2 12–14 –2 11
10. Empoli 7 3 4 9–12 –3 9
11. Torino 7 2 2 3 9–7 +2 8
12. Verona 7 2 2 3 15–14 +1 8
13. Udinese 7 2 2 3 9–11 –2 8
14. Sassuolo 7 2 1 4 7–9 –2 7
15. Sampdoria 7 1 3 3 10–13 –3 6
16. Genoa 7 1 2 4 10–16 –6 5
17. Venezia 7 1 2 4 5–12 –7 5
18. Salernitana 7 1 1 5 5–15 –10 4
19. Spezia 7 1 1 5 8–19 –11 4
20. Cagliari 7 3 4 8–16 –8 3
Legfrissebb hírek

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
8 órája

Serie A: folytatta győzelmi sorozatát a címvédő Napoli; Genovában nyert az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.03.20. 22:45

Bajnokok Ligája: bemutatkozott az első 2010-es születésű játékos

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 12:59

Otthon is kiütötte az Atalantát, 10–2-es összesítéssel BL-negyeddöntős a Bayern

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 22:50

Edzőváltást eredményezett a Cremonese nyeretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.03.18. 16:24

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.03.16. 22:43

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 22:27
Ezek is érdekelhetik