Serie A: ez nem a Lazio meccse volt – simán kikapott a Bolognától

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.10.03. 14:25
null
Musa Barrow (középen) parádés góljával nyílt ki a gólcsap (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 7. fordulójának vasárnapi első mérkőzésén a Bologna 3–0-ra győzte le hazai pályán a Laziót.

Remekül kezdte a mérkőzést az otthon játszó Bologna, amely a 14. percben Musa Barrow gyönyörű góljával megszerezte a vezetést (1–0).

Három perccel később ismét kapitulált a Lazio: sarokrúgás után Arthur Theate bólintott a kapuba (2–0).

A fordulás után sem javult fel a római csapat, s ezt a hazaiak újabb góllal büntették. A 68. percben egy beadás után került néhány passzból lövőhelyzetbe a Bologna, Aaron Hickey lőhetett, s a labda Pepe Reina közreműködésével gurult be a kapuba (3–0).

A 76. percben aztán megfogyatkozott a Lazio. Francesco Acerbi kapott sárga lapot, de a döntést olyannyira nem fogadta el a védő, hogy odaszólt a játékvezetőnek, aki előrántotta a piros lapot a zsebéből.

A nagyobb kiütést végül megúszta a Lazio, amely a városi derbin aratott nagy győzelem és a hétközi nemzetközi kupasiker után csúfos vereséget szenvedett a bajnokságban. A Bologna győzelmével pontszámban beérte a rómaiakat.

OLASZ SERIE A
7. FORDULÓ
Bologna–Lazio 3–0
(Barrow 14., Theate 17., Hickey 68.)
Később
15.00:
Sampdoria–Udinese (Tv: Sport2)
15.00:
Hellas Verona–Spezia
18.00:
Roma–Empoli
18.00:
Fiorentina–Napoli (Tv: Sport2)
20.45:
Atalanta–Milan (Tv: Sport2)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Torino–Juventus 0–1
(Locatelli 86.)
Salernitana–Genoa 1–0 (Duric 66.)
Sassuolo–Internazionale 1–2 (Berardi 22. – 11-esből, ill. Dzeko 58., L. Martínez 78.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Cagliari–Venezia 1–1
(Keita Baldé 19., ill. Busio 90+2.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 6 6 16– 2 +14 18
2. Internazionale 7 5 2 22– 8 +14 17
3. Milan 6 5 1 12– 3 +9 16
4. Roma 6 4 2 14– 8 +6 12
5. Fiorentina 6 4 2 9– 9 0 12
6. Lazio 7 3 2 2 15–12 +3 11
7. Atalanta 6 3 2 1 8– 6 +2 11
8. Juventus 7 3 2 2 11–10 +1 11
9. Bologna 7 3 2 2 12–14 –2 11
10. Empoli 6 3 3 9–10 –1 9
11. Torino 7 2 2 3 9– 7 +2 8
12. Sassuolo 7 2 1 4 7– 9 –2 7
13. Udinese 6 2 1 3 6– 8 –2 7
14. Verona 6 1 2 3 11–14 –3 5
15. Sampdoria 6 1 2 3 7–10 –3 5
16. Genoa 7 1 2 4 10–16 –6 5
17. Venezia 7 1 2 4 5–12 –7 5
18. Spezia 6 1 1 4 8–15 –7 4
19. Salernitana 7 1 1 5 5–15 –10 4
20. Cagliari 7 3 4 8–16 –8 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik