Serie A: José Mourinho korábbi csapatából igazolna – sajtóhír

T. B.T. B.
2021.09.29. 16:52
null
Tanguy Ndombele Rómában köthet ki? (Fotó: AFP)
Sajtóhírek szerint az AS Roma vezetőedzője, José Mourinho korábbi játékosát, a Tottenham Hotspurben futballozó Tanguy Ndombelét szeretné megszerezni csapata középpályájára.
A Calciomercato információ szerint az AS Roma menedzsere, José Mourinho szeretné átigazolni a Tottenhamben kegyvesztetté váló Tanguy Ndombelét. A nemrégiben a Manchester Uniteddel is szóba hozott francia középpályás parkolópályára került Londonban, Mourinho pedig menekülőutat kínálna neki.


Ndombelé 2019 nyarán 60 millió euróért tette át a székhelyét Lyonból a Tottenhamhez. Bár José Mourinho, majd Ryan Mason regnálása alatt is alapembernek számított, és az előző évadban összesen 46 mérkőzésen lépett pályára, a mostani idényben a kispadra került. Ezt nem vette jó néven a 24 éves francia játékmester, és nyíltan hangoztatta távozási szándékát.

Mourinho pedig lecsapna korábbi játékosára, hogy Veretout és Pellegrini mellett megerősítse a Roma középpályáját. Nehezítheti a transzfert, hogy Ndombelé piaci értéke még most is 50 millió euró.

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Mourinho: Egy nap megbüntetnek minket a kihagyott helyzetekért…

Spanyol labdarúgás
2026.09.13. 09:40