Juventus: kölcsönvették Moratát az Atléticótól – hivatalos

M. D.M. D.
2020.09.22. 23:21
null
Álvaro Morata kedden már az orvosi vizsgálatokon is átesett a Juventusnál (Fotó: Juventus FC)
Egy plusz egy évre kölcsönvette az Atlético Madridtól, továbbá opciós jogot szerzett Álvaro Morata végleges megvásárlására az olasz futballbajnokságban címvédő Juventus – számolt be róla a torinói klub a hivatalos honlapján.


Kedd reggel már beszámoltunk róla, hogy Morata orvosi vizsgálatra érkezett a Juventushoz, néhány órával később pedig a szerződését is aláírta a torinói klubnál.

Ahogy gyakorta teszi, a Juve az Atlético Madriddal kötött megállapodás részleteiről is beszámolt: a klub hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint az olasz bajnoki címvédő 10 millió euróért egy idényre vette kölcsön Moratát, majd jövő nyáron 45 millió euróért végleg megvásárolhatja a játékjogát. De! A torinói egylet 2021-ben dönthet úgy is, hogy további 10 millióért még egy évvel meghosszabbítja a spanyol válogatott támadó kölcsönszerződését, ebben az esetben 2022 nyarán már „csak” 35 millió eurót kell fizetnie a végleges megvásárlásáért. Ha a Juve a futballista megvétele mellett dönt, a teljes vételárat – mind a 45, mind a 35 millió vonatkozásában – elég három részletben kifizetnie. A kontraktusba a felek nem kötelező vételi opciót építettek bele, tehát ha nem lesz elégedett a teljesítményével, a Juve egy (vagy két) év kölcsönjáték után vissza is engedheti Moratát az Atléticóhoz.

A 27 éves futballista ismerős helyre érkezett, hiszen 2014 és 2016 között már volt a Juventus játékosa, ám utána a Real Madrid – opcióját érvényesítve – 30 millió euróért visszavásárolta őt Torinóból. Morata a Juvénál eltöltött időszakában 93 tétmérkőzésen 27 gólt szerzett és 18 gólpasszt adott, két bajnoki címet és két Olasz Kupát nyert a csapattal, valamint 2015-ben BL-döntőt játszott az együttessel.

null

OFFICIAL | @AlvaroMorata has returned home! https://t.co/2VoUGJxmpb #MoreMorata #LiveAhead pic.twitter.com/2h28s9s4SG



Legfrissebb hírek

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
2026.09.04. 20:56

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 09:52

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Még két szélső, és tökéletes lesz az AS Roma kerete?

Olasz labdarúgás
2026.08.26. 19:45

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

Martinelli az Al-Hilalba, Kodro Krétára tart – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.24. 22:58