AS Roma: meghallotta Totti hangját, felébredt a kómából

Vágólapra másolva!
2020.09.25. 10:28
Egészen elképesztő történetről számolt be az olasz La Repubblica. A hírek szerint egy AS Roma-drukker lányt Francesco Totti hangja ébresztette fel a kómából.

A hírek szerint a 19 éves Ilenia Matilli 2019 decemberében tartott hazafelé hajnalban a barátaival, amikor autóbalesetet szenvedtek. A sofőr meghalt, Ilenia pedig kómába esett.

A Roma-drukker lány mellett folyamatosan ott volt a családja, valamint rendszeresen kapta a bátorító üzeneteket. Kilenc hónap után még Francesco Totti is üzent a kómában lévő lánynak, ez pedig megváltoztatott mindent.

Totti hangja felkeltette a kómából a lányt (Fotó: AFP)
Totti hangja felkeltette a kómából a lányt (Fotó: AFP)

A Roma legendája videoüzenetet küldött, melyben arra kérte Ileniát, ne adja fel, harcoljon.

Az üzenet pedig szinte szó szerint csodát tett, amikor ugyanis meghallotta kedvence hangját a lány, felébredt a kómából!

„A fantasztikus hangod és a szenvedély, amit a lányunk érez a Roma iránt, csodát tett!” – üzente a lány édesanyja Tottinak.

A hírek szerint Ilenia akár teljesen felgyógyulhat a baleset után, igaz, nem lesz rövid a felépülése. Persze valószínűleg az is gyorsít majd rajta, hogy Totti a hírek szerint szeretne találkozni vele, egyik legnagyobb rajongójával.

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
15 órája

Antony góllal és gólpasszal vezette a nyolcaddöntőbe a Real Betist az El-ben

Európa-liga
2026.01.29. 23:12

Serie A: Angliából vett kölcsön támadót a Roma; Európa-bajnokot igazolt az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.01.16. 09:37

Daniele De Rossi a Genoa élén visszatért Rómába, kétgólos vereséggel távozott

Olasz labdarúgás
2025.12.29. 22:41

Népsport: Annus néni csábítása, avagy így szerződött Rómába Zsengellér Gyula

Népsport
2025.12.27. 08:35

Legyőzte a Comót, tizedik sikerét aratta a Roma

Olasz labdarúgás
2025.12.15. 22:53

Mindkét római csapat kétgólos sikert aratott a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.11.23. 19:57

A milánói vereség ellenére bizakodó a Roma edzője; Allegri elégedetlen az első félidő miatt

Olasz labdarúgás
2025.11.03. 08:32
Ezek is érdekelhetik