Milan: „Most már egy csapat vagyunk, hiszünk abban, amit csinálunk”

T. M.T. M.
2020.07.19. 14:21
null
Nem volt nagy az egyetértés Ibrahimovic és Pioli között a svéd támadó lecserélését követően (Fotó: AFP)
Jó formában van a Milan az olasz foci visszatérése óta: a piros-feketék nyolc meccs alatt egyszer sem kaptak ki, a vezetőedző, Stefano Pioli szerint csapattá érett együttese.

„A csapat élvezi a játékot, ez nem csak az edzés közbeni gyakorlatokból, a mérkőzéseken mutatott teljesítményből olvasható le, hanem bármikor, amikor együtt töltünk időt – értékelt a Bologna elleni 5–1 –es győzelmet követően a Milan vezetőedzője, Stefano Poli. – Nagyon jól dolgoztunk a karantén alatt hála a játékosok mentalitásának. Most már egy csapat vagyunk, és hiszünk abban, amit csinálunk.”

A Milan trénere elmondta, korábban képtelen volt csapata arra, hogy a tabellán előttük álló csapatok ellen nyerni tudjon, de a Juventus és a Lazio legyőzésével szintet lépett csapata. A Milan miután visszatért a futball Olaszországban nyolc bajnoki meccsen nem kapott ki és hatszor nyert: ezeken a találkozókon 25 gólt szerzett a piros-fekete csapat.

A Milan vezetőedzője azt is elárulta, miért cserélte le Zlatan Ibrahimovicot a 61. percben, aki frusztráltnak tűnt a lecserélését követően.

„Mondott valamit a lecserélését követően, de őszintén szólva nem tudom, mit. Három naponta játszunk, ráadásul volt egy sérülése is, szóval természetes, hogy pihennie kell.”

OLASZ SERIE A
34. FORDULÓ

Milan–Bologna 5–1 (Saelemaekers 10., Calhanoglu 24., Bennaszer 49., Rebic 57., Calabria 91., ill. Tomijaszu 44.)

Legfrissebb hírek

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Cáfolta legendája halálhírét az AC Milan

Olasz labdarúgás
2026.07.30. 10:49

Sallai Roland klubja vinné a Milan portugál támadóját – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 14:57

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 18:53

Ibrahimovic: Részvétem azoknak, akik utálják Messit…

Foci vb 2026
2026.07.08. 10:57

A Milannál kapott munkát a DVSC korábbi vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.07.04. 19:11

Kétszeres BL-győztes csatárral erősített a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.30. 16:58