Milan: Maldini élesen kritizálta a „tiszteletlen” Rangnickot

2020.05.12. 14:00
null
Rangnick bizonyos befolyás megszerzésétől tette függővé a Milanhoz igazolását (Fotó: AFP)
Paolo Maldini, a Serie A-ban szereplő Milan technikai igazgatója élesen kritizálta a klubbal szóba hozott Ralf Rangnickot, akinek szerinte felül kellene vizsgálnia a tisztelet fogalmát.

 

A 61 esztendős Ralf Rangnick 2015 és 2016, majd 2018 és 2019 között a vezetőedzője s egyben a sportigazgatója is volt a Gulácsi Pétert és WIlli Orbánt is foglalkoztató RB Leipzignek, melyet a Bundesliga élbolyába vezetett. Rangnick a 2018–2019-es idény után átadta a stafétabotot, s a Red Bullnál kezdett tevékenykedni, ő lett a sportfejlesztési osztály igazgatója.

A múlt év végén a Bild arról számolt be, hogy a német szakember otthagyhatja jelenlegi állását, ugyanis egyre nagyobb erőkkel „rohamozza” a Milan, melynek vezetősége azon fáradozik, hogy meggyőzze Rangnickot, csatlakozzon a klubhoz. A német lap hozzátette, ha Rangnick rábólintana, akkor ő lenne a Milan új vezetőedzője, emellett a sportigazgatói feladatokat is ő látná el a gárdánál.

Ez esetben a piros-feketék új szervezeti struktúrájában nem lenne helye a technikai igazgatói posztot betöltő Paolo Maldininek és a vezetőedző Stefano Piolinak sem.

A goal.com beszámolója szerint a múlt héten Rangnick arról beszélt, hogy szüksége lenne „bizonyos befolyásra” a klubváltáshoz, és megerősítette, hogy az olasz klubbal tárgyalásokat kezdtek még a koronavírus-járvány kirobbanása előtt.

Ez kiverte a biztosítékot Maldininél, aki az olasz ANSA hírügynökségnek adott interjújában éles kritikát fogalmazott meg Rangnickkal kapcsolatban.

„Miután sosem beszéltem még Rangnickkal, nem értem, milyen alapon fogalmazza meg az állításait, már csak azért sem, mert a tulajdonos sem mondott nekem semmit – fakadt ki Maldini. – Véleményem szerint néhány dolgot ugyanakkor fontolóra kell venni. A német edző azzal, hogy teljes menedzseri hatalomról beszél a sport- és a technikai területek terén, támadja azokat, akik jelenleg ezeket a tisztségeket töltik be.”

„Úgyhogy lenne néhány tanácsom neki, mielőtt megtanulna olaszul. Vizsgálja felül a tisztelet általános fogalmát, mivel vannak olyan kollégák, akik a jelenleg fennálló nehézségek ellenére megpróbálják profi módon befejezni az idényt, hogy a Milan javát szolgálják” – tette hozzá a klub korábbi kiváló védője.

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 09:52

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59