Legyőzte a Fiorentinát, Olasz Kupa-elődöntős az Inter

H. D.H. D.
2020.01.29. 20:35
null
Legyőzte a Fiorentinát, Olasz Kupa-elődöntős az Inter (Fotó: AFP)
A labdarúgó Olasz Kupa negyedik negyeddöntőjében az Inter hazai pályán 2–1-re legyőzte a Fiorentinát, így továbbjutott az elődöntőbe, ahol majd a Napolival találkozik.

LABDARÚGÓ OLASZ KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Inter–Fiorentina 2–1 (Candreva 44., Barella 67., ill. M. Cáceres 60.)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A négyből három hely már korábban elkelt, az utolsó nyitott kérdés az volt, hogy az Inter vagy a Fiorentina jut be az Olasz Kupa elődöntőjébe. A San Siróban meglehetősen eseménytelenül kezdődött a mérkőzés, az első 40 percben mindössze egy kaput eltaláló lövést jegyezhettünk fel – igaz, Matías Vecino erőtlen kísérlete után sem kellett Pietro Terraccianónak nagy védést bemutatnia.

Az első félidő hajrájában derült égből villámcsapásként megtört a gólcsend: egy ügyes hazai összjáték végén kisebb zavar alakult ki a vendégeknél, így a tizenhatoson belül az őrzőjét megelőző Lautaro Martínez elpöckölte a labdát a kapus előtt, majd a szemfülesAntonioCandreva az üres kapuba passzolt.1–0

Candreva gólja

A fordulás után sebességet váltott az Inter, amely óriási elánnal kezdte el rohamozni a Fiorentina kapuját. Elsősorban Lautaro Martínez volt aktív, de Alexis Sánchez is többször próbálkozott, a kaput azonban megint csak elvétve találták el. Nem sokkal később Ashley Young beadása után Matías Vecino jó ütemben emelkedett, majd fejjel a bal alsót vette célba, Terracciano azonban odaért és szögletre nyomta a labdát.

A kihagyott Inter-helyzeteknek hamar meglett a következménye, a 60. percben egyenlített a Fiorentina: Erick Pulgar jobb oldali szöglete után a középen érkező Martín Cáceres a jobb alsó sarokba fejelte a labdát.1–1

Cáceres gólja

Ezt követően Antonio Conte két frissen szerződtetett játékosát, Christian Eriksent, majd Victor Mosest is pályára küldte – igaz, a két csere között egy meglehetősen fontos esemény történt: az Inter visszavette a vezetést. A 67. percben gy jobb oldali beadás után Nikola Milenkovics röviden és középrefejelte a labdát, amelyetNicolo Barella kapásból a jobb alsó sarokba bombázott.2–1

Barella gólja

A hajrában nem igazán tudta Samir Handanovic kapuját veszélyeztetni a vendégcsapat, s újabb gól sem született már, így az Inter 2–1-re nyert, és továbbjutott az elődöntőbe, ahol majd a Napolival találkozik.

TOVÁBBI NEGYEDDÖNTŐK
Napoli–Lazio 1–0(Insigne 2.)
Juventus–AS Roma 3–1(C. Ronaldo 26., Bentancur 38., Bonucci 45+2., ill. Buffon 50. – öngól)
AC Milan–Torino 4–2(Bonaventura 12., Calhanoglu 90+1., 106., Ibrahimovic 108., ill. Bremer 34., 71.)

AZ ELŐDÖNTŐBEN
Február 12., szerda
Napoli–Inter
AC Milan–Juventus
Március 4., szerda
Inter–Napoli
Juventus–AC Milan

Legfrissebb hírek

Kikapott Varga Barnabás nélkül, de így is továbbjutott az AEK Athén a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.03.19. 22:58

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.03.16. 22:43

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Duplázott a magyarok réme; három vendégsiker a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.03.12. 20:57

Firenzéből szerződtetne csatárt a Milan – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.03.11. 12:34

Újra elbukta a milánói derbit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.03.08. 22:45

De Rossi csapata nem engedett át egyetlen pontot sem a Romának

Olasz labdarúgás
2026.03.08. 20:08

A kupában sem tudta legyőzni a Lazio az Atalantát

Olasz labdarúgás
2026.03.04. 23:02
Ezek is érdekelhetik