A Milan megragadta a veszett fejsze nyelét, és elődöntős az Olasz Kupában

R. Gy.R. Gy.
Vágólapra másolva!
2020.01.28. 20:32
null
Ibrahimovic is betalált a Torino kapujában (Fotó: AFP)
Hatalmas küzdelemben jutott az Olasz Kupa legjobb négy csapata közé a Milan, amely a rendes játékidőben vesztésre állt, de előbb sikerült kiharcolnia a hosszabbítást, majd a hosszabbításban két góllal megnyerte a Torino elleni meccset. Az elődöntőben a Juventus vár a Milanra.

 

 

OLASZ KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Milan–Torino 4–2 (Bonaventura 12., Calhanoglu 90+1., 106., Ibrahimovic 108., ill. Bremer 34., 71.)

A meccs online közvetítését ide kattintva lehet nyomon követni.


ÖSSZEFOGLALÓ

Az Olasz Kupa-negyeddöntő harmadik mérkőzésének az volt a tétje, hogy melyik csapat lesz a Juventus ellenfele az elődöntőben.

A Milan számított esélyesebbnek a meccs előtt, főleg hogy a bajnokságban az előző fordulóban hazai pályán kapott egy hetest a Torino. Ennek megfelelően is indult a mérkőzés. A Milan olyan erővel tört rá a vendégekre, hogy a „Bikák” szinte át sem tudtak jönni a felezővonalon, és csak pillanatokra tudták megtartani a labdát.

A nagy hazai rohamok a 12. percben értek góllá, amikor Giacomo Bonaventura érkezett üresen egy kiváló Rebic-centerezésre, és megszerezte a vezetés a Milannak. 1–0

A játék képe alapján úgy tűnt, hogy megnyílik a gólcsap, de mégsem így történt. Pedig a Milan-rohamok nem lankadtak. Főleg Castillejo volt elemében, passzolt, lőtt, mikor mit. Nem sokban maradt el tőle Theo Hernández, aki veszélyes passzokkal tömte a társait.

Éppen azon merenghetett a semleges néző, hogy mikor jön a következő gól, amikor meg is született. Csak éppen nem a Torino, hanem a Milan kapujában kötött ki a labda. A 34. percben Rebic nagy helyzetben Sirigu kezébe fejelt, azonnal indult az ellentámadás, amelynek a végén Bremer kapott jó kiugratást a lesre játszó védők között, és 3 méterről a kapus hasa alatt lőtt a kapuba. 1–1

A gól érezhetően megfogta a Milant, a hazaiak már nem fickándoztak úgy, mint korábban, bár azért egy Piatek-kezezés utáni gólt összehoztak. De mivel a bírók észlelték a szabálytalanságot, nem adták meg.

A második félidőre egy bátrabb Torino jött ki, a Milan pedig visszacsúszott a jelentéktelenségbe. Már nem jöttek a helyzetek, a vendégek is egyre gyakrabban merészkedtek előre. Aztán a 60. perc után egyenesen fölénybe került a Torino. Érezte a veszélyt Stefano Pioli és öt percre rá behozta Ibrahimovicot. A megérzés jó volt, de ez sem tudta megakadályozni, hogy a veszélyesen támadást szövő Torino ne szerezze meg a vezetést. A 71. percben ugyanis Ola Aina remekül tekert középre, ahol a védők között senki sem figyelt az érkező Bremerre, aki 4 méterről a bal alsóba fejelt. 1–2

A hátralévő időben rohamokba kezdett a Milan, de igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani, fütyült is a közönség, hogy aztán az ötperces ráadás első percében örömmámorban törjön ki, hiszen egy hatalmas (bár megpattanó) Calhanoglu-bombával sikerült az egyenlítés. 2–2

A hosszabbításban nagyon veszélyesen támadott a Milan, beszorult a Torino. Aztán megint változott az izgalmas meccs képe, és a Torino szerezhetett volna akár két gólt is, ha Donnarumma nem áll biztosan a lábán.

A hosszabbítás második félidejében viszont eldőlt a találkozó. Mindjárt a kezdés után Calhanoglu lőtt újabb nagy gólt, majd két percre rá Ibrahimovic Leao lekészítését vágta a kapuba. 4–2

A hátralévő időben a Torinónak már nem volt ereje az újabb feltámadásra, így keserű szájízzel kellett tudomásul venniük a vendégeknek, hogy majdnem sikerült. A Milan megragadta a veszett fejsze nyelét, így „jutalmul” a Juventusszal játszhat a kupa elődöntőjében.

A NEGYEDDÖNTŐ TOVÁBBI EREDMÉNYEI ÉS PÁROSÍTÁSA

Napoli–Lazio 1–0(L. Insigne 2.)
Juventus–Roma 3–1 (C. Ronaldo 26., Bentancur 38., Bonucci 45+2., ill. Buffon 50. – öngól)

Január 29.:Internazionale–Fiorentina

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik