FFT: Tacchinardi arról, milyen érzés elbukni három BL-döntőt

Részletek az FFT interjújából: Részletek az FFT interjújából:

– A Juventusszal BL-t nyertél 1996-ban. Mit mondott Marcello Lippi a mérkőzések előtt?
– Általában arra koncentrált, hogy megnyugtassa a játékosokat. Az adrenalin a magasba szökött, mert mindenki izgatott volt, és alig várta a mérkőzést, inkább hasonlított tűzoltóra, akire az várt, hogy eloltsa a tüzet. A döntőig vezető napok alig akartak eltelni. Ekkor még csak húszéves voltam, úgyhogy hatalmas teljesítmény volt a győzelem. Tizenegyesekkel vertük meg az Ajaxot az egy egyes döntetlent követően. Ünnepeltünk egyet a római pályán, majd visszarepültünk Torinóba, és ott folytattuk.

– Roberto Baggióval is csapattársak voltatok egy idényen át. Milyen volt mellette?
– Kivételes egyéniség, tiszteletreméltó és intelligens, de sajnos akkor már a térdsérülésével küszködött, és nem tudott rendszeresen velünk edzeni. A Milanba 1995 nyarán távozott, egy évvel azt követően, hogy megérkeztem az Atalantából. Bárcsak többet láthattam volna őt! Amikor ép volt, öröm volt nézni.

– A Juventus elveszítette az 1997-es BL-döntőt a Dortmund, majd a következőt is a Real Madrid ellen. A Milan is legyőzte 2003-ban. Melyik volt a legfájdalmasabb vereség?
– Mindegyikre fájdalommal gondolok vissza, de a manchesteri döntő volt a legrosszabb a Milan ellen. Még mindig élő seb. Mindig izgulok, amikor kezdetét veszi egy BL-­idény, és reménykedem, hogy ezúttal a Juve is viszi valamire. Még akkor is, ha azt a három döntőt már semmi sem adhatja vissza.

– A Juventus tizenegyesekkel kapott ki a Milantól 2003-ban. Sajnálod, hogy nem álltál oda?
– Igen, így utólag persze. De már előtte eldőlt, kik lőnek, ha kell. Hiszek a sorsszerűségben. Nedved nem játszhatott, mert az elődöntő hajrájában kapott egy sárgát. Ekkor arra gondoltam, hogy nem nyerhetjük meg a döntőt. Vannak helyzetek, amelyeket a játékosok megéreznek.

A teljes interjút elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!