MU: Fogadást ajánlottam, nem ment bele… – Ibra Lukakuról

T. D.T. D.
2019.10.20. 18:43
null
Lukaku nem fogadta el Ibrahimovic felajánlását (Fotó: AFP)
Érdekes történetet elevenített fel a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában Zlatan Ibrahimovic. A svéd csatár Romelu Lukaku Interbe igazolása előtt kifejtette véleményét korábbi klubjának – fel is hívta a figyelmet egy hiányosságra.

 

„Mauro Icardi statisztikái önmagukért beszélnek, de jobban szeretem azokat, akik mindent megtesznek a csapattársaikért. Ezt mondhatom Lukakuról is: ne várjunk tőle jó technikát, a legnagyobb pozitívuma a nyers erő. Bárcsak hallgatna rám…

A Manchester Unitednél fogadást ajánlottam: »Minden jó első labdaérintésed után adok neked ötven fontot.« Ő azt válaszolta: »Mi történik akkor, ha az összes első labdaérintésem jó lesz?« Azt mondtam, »Semmi, maximum jobb játékos lesz belőled«. A teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy sosem ment bele ebbe a fogadásba! Talán félt, hogy veszít…”

„A viccet félretéve: Lukakuban megvan ez az elképesztő éhség, amivel az egész világnak bizonyítani akar, biztos vagyok benne, hogy az Internél is jól teljesít majd.”

Lukaku és Ibrahimovic 2017 nyara és 2018 tavasza között játszott együtt a „vörös ördögöknél”.

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
2026.08.12. 19:01

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37