Roma: egy év után megválnak a horvát tehetségtől

Vágólapra másolva!
2019.08.28. 10:03
null
Ante Coric honfitársával, Luka Modriccsal is találkozott a pályán a Roma játékosaként (Fotó: AFP)
Az AS Roma labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évre kölcsönadta Ante Coricot a spanyol másodosztályú Almeríának.

 

A 22 éves horvát támadó az NK Zagrebnél, a Red Bull Salzburgnál, majd a Dinamo Zagrebnél nevelkedett, a zágrábi együttes felnőttcsapatában 2014-ben debütált, 102 bajnokin 15-ször volt eredményes. Tavaly nyáron szerződtette az olasz élvonalbeli AS Roma nyolcmillió euróért, három mérkőzésen összesen 48 percet töltött a pályán a fővárosiak színeiben a 2018–2019-es idényben (nem lehet azt mondani, hogy alapember lett volna).

A Roma úgy döntött, kölcsönadja Coricot, méghozzá a spanyol másodosztályú Almeríának, amely 400 ezer eurót fizet a kölcsönvételért, és jövő nyáron opciós joggal hatmillió euróért végleg megszerezheti a négyszeres horvát válogatott futballistát.


Legfrissebb hírek

A Celtic vinné a svédek egyik budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01

Claudio Ranieri igent mondott az olasz válogatott hívására – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 13:06

Vissza a gyökerekhez – megváltoztatta címerét a Roma

Olasz labdarúgás
2025.06.07. 18:02

Gasperini veszi át az AS Roma irányítását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.06. 17:15

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59
Ezek is érdekelhetik