Olaszország: Allegri a legjobb edző; Marco Rossit is díjazták

MTI MTIMTI MTI
2018.03.26. 19:35
Massimiliano Allegri, a Juventus trénere kapta meg a 2016–2017-es olasz labdarúgószezon legjobb edzőjének járó elismerést, a Panchina d'Orót (Arany Kispad), míg Marco Rossi, a Budapest Honvéd korábbi edzője különdíjat kapott.

Az 50 esztendős Allegri 2014-ben vette át a torinói együttes irányítását, amelyet az elmúlt idényben bajnoki címig és kupasikerig, valamint Bajnokok Ligája-döntőig vezetett.

Massimiliano Allegri harmadszor vehette át az elismerést a hétfő esti firenzei gálán. Az edzők voksai alapján másodikként Gian Piero Gasperini (Atalanta), harmadikként a tavalyi győztes, Maurizio Sarri (Napoli) zárt.

„Minden edzőnek sok sikert kívánok a szezon végére, bár Sarrinak kicsit kevesebbet” – hangsúlyozta Allegri, akinek csapata kétpontos előnnyel vezet a Napoli előtt kilenc fordulóval a Serie A zárását megelőzően.

Öt külföldön dolgozó olasz tréner különdíjat vehetett át csapata jó teljesítményéért. Az olasz szövetség honlapjának beszámolója szerint köztük volt többek között a Budapest Honvéddal bajnoki címet nyert Marco Rossi, valamint Carlo Ancelotti (Bayern München) és Antonio Conte (Chelsea).

Legfrissebb hírek

Köpés, harapás: botrányos egy vb-nap! Pedig a brazilok… – videók

Minden más foci
2026.06.24. 17:55

Közel az egyezség, az MTK-hoz igazolhat a Honvéd támadója – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 11:21

Roger Milla bolondot csinált a kolumbiai kapusból, majd óriásit táncolt – vb-videók

Minden más foci
2026.06.23. 18:05

A 42 éves Tomás Tujvel hosszabbított a Honvéddal

Labdarúgó NB I
2026.06.19. 19:58

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
2026.06.09. 22:45

Marco Rossi: A szurkolók megérdemlik, hogy közelről lássák a játékosokat

Magyar válogatott
2026.06.08. 18:52

Marco Rossi a bravúrokat bemutató Yaakobishvili Áront és a hibája után stabilan játszó Osváth Attilát is megdicsérte

Magyar válogatott
2026.06.05. 22:40
Ezek is érdekelhetik