Serie A: Az olasz futball veresége – Buffon a kínai befektetőkről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.21. 13:00
A Serie A-ban szereplő Juventus olasz válogatott kapusa, Gianluigi Buffon úgy véli, hogy a távol-keleti tőke beáramlása – az Inter és a Milan (várható) kínai kézbe kerülése – az olasz futball vereségét jelenti.

A kínai elnök, Hszi Csin-ping szeretné kiszélesíteni az ország jelenlétét a sport világában, ennek következében az idén számos kínai befektető kötött elképesztő összegű szerződést európai klubokkal.

Az Interben 270 millió euróért vásároltak csaknem 70 százalékos részesedést, és a Milan is megkötötte már az előszerződést az egyik kínai konzorciummal.

„Ez az olasz futball veresége. Olaszországé, a hagyományoké, mindené” – vélekedett Gianluigi Buffon.

„De azt kapjuk, amit megérdemlünk. Szeszélyesek vagyunk, nem gyökerezett meg a valamihez tartozás érzése, és ezt a történelem mindig is bizonyítja.”

„Olasz identitást kérünk, de ha harminc év után az olasz tapasztal egy nehéz időszakot, öt évet a tizedik helyen, akkor azt nem fogadjuk el” – tette hozzá a Juventus kapusa.

A jelenleg (rosszabb gólkülönbsége miatt) harmadik helyen álló Milan az elmúlt öt évben lemaradt az aranyról, sőt, sorozatban harmadszor az európai kupaindulás lehetőségéről is, míg a 11. helyen szerénykedő Inter José Mourinho triplázása (2009–2010) óta hiába vár az újabb scudettóra.

Buffon a 2018-as világbajnokság után tervez visszavonulni, és elmondása szerint nyitott arra, hogy válogatottat irányítson, de azt kizárta, hogy klubcsapatnál ténykedjen, mert az túl sok idejét venné el.

Legfrissebb hírek

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Sallai Roland klubja vinné a Milan portugál támadóját – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 14:57

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 18:53

Milánói receptgondok: a házi paradicsom már kevés, de wagyura nincs pénz

Minden más foci
2026.07.14. 16:57

A Real Madrid az új Modricot nézte ki a horvát válogatottból és az Interből – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.08. 07:12

A Milannál kapott munkát a DVSC korábbi vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.07.04. 19:11