Olaszország: 0 perc a Vidiben az NB I-ben, most Serie A-klub szerződtette

2016.07.02. 16:11
null
A Cagliari a hivatalos oldalán jelentette be Pajac érkezését
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba (Serie A) feljutó Cagliari a hivatalos oldalán jelentette be, hogy három plusz egy évre szerződtette Marko Pajacot, aki korábban a Videoton középpályása volt, ám egy percet sem játszott az NB I-ben.

Pajac 2014 nyarán igazolt át a horvát NK Lokomotivától a Videotonhoz, és egy évvel később távozott is Székesfehérvárról. Ez idő alatt egyetlenegy NB I-es bajnokin sem kapott lehetőséget, egy Bajnokok Ligája-selejtezőn és három Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára.

Miután szerződést bontott a Vidivel, a szlovén NK Celjéhez került, melynek színeiben 13 meccsen három gólt szerzett az élvonalban. Teljesítményére felfigyelt a Serie A-ba feljutó Cagliari, és három plusz egy évre megegyezett vele.

Az olasz klub a bemutatásban kiemeli, hogy Pajac ballábas futballista, aki nagyon gyors a labdával, a középpálya közepén és a szélen is bevethető, távolról is veszélyes a kapura, jól látja a játékot, taktikailag kiválóan felkészült, és mivel a horvát futballiskola neveltje, ez garancia arra, hogy kiváló labdarúgót szerződtetett a klub.

Legfrissebb hírek

Serie A: 35 év után újra Maldini-gól a Juventus ellen – ikszelt a Cagliari

Olasz labdarúgás
2026.10.11. 23:02

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

A Vidi értékesítéséről szóló második pályázat is eredménytelen lett

Labdarúgó NB II
2026.09.29. 16:01

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
2026.09.26. 07:54

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Tenisz
2026.09.24. 19:38