Serie A: a FIFA-ügynök Nagy Ádám szerződtetéséről beszélt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.25. 16:18
Oscar Damiani, aki korábban a Juventust, Milant és Napolit erősítette, jelenleg pedig FIFA-ügynökként ténykedik reggeli interjújában Nagy Ádámról is szót ejtett.

A korábbi támadót ugyanis arról is kérdezték, hogy ki lehet az a külföldi, akit Olaszországba vinne.

„Mindenki ismeri azokat, akik legalább 50 milliót érnek. Én inkább a Ferencváros 1995-ös születésű középpályását, Nagy Ádámot emelném ki” – mondta Damiani.

A magyar klub korábban kizárta Nagy Ádám téli távozását, Thomas Doll vezetőedző pedig azt mondta a fiatal középpályásról, hogy megállná a helyét a Serie A-ban.

A többek között a dortmundi Pierre-Emerick Aubameyang ügyeit is kezelő FIFA-ügynök beszélt az olasz bajnoki versenyfutásról is, szerinte a félelmetes támadószekcióval rohamozó Napoli és a Juventus között dől el az aranyérem sorsa.

„Azt mondanám, hogy ötven-ötven százalék esélye van a Napolinak és a Juventusnak is. Talán egy minimális előnyben van utóbbi, mivel a két csapat még összefut Torinóban. A többiek közül nem látok esélyt, még akkor sem, ha a Fiorentina nagyszerű szezont is fut” – mondta Damiani.

Legfrissebb hírek

NB II: kapust és támadót szerződtetett a Szeged; új fiatalok Soroksáron

Labdarúgó NB II
5 órája

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
6 órája

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
9 órája

Szebb napokat látott olasz klubhoz igazolt a Fraditól távozó belső védő

Olasz labdarúgás
12 órája

Távozik a Ferencvárostól a tornász Székely Zója

Egyéb egyéni
15 órája

Kulcsember hagyta el a Fradit

Labdarúgó NB I
15 órája

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 órája

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
18 órája
Ezek is érdekelhetik