Inter: szép gesztussal segít a klub súlyos beteg gyermekeken

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.25. 12:21
A Serie A-ban szereplő Internazionale öt forduló után hibátlanul vezeti az olasz bajnoki tabellát, de nem csak a pályán teljesít kiugróan a fekete-kék együttes.

Az Internazionale elindította Futballterápia (Football Therapy) névre keresztelt kezdeményezését, amelynek keretében két milánói kórházzal együttműködve rákbeteg gyermekek nehéz napjait próbálják gyógyulást segítő pozitív élményekkel szebbé varázsolni.

A milánói Guiseppe Meazza Stadion egyik VIP-kategóriába sorolt lelátói fülkéje mindegyik hazai Inter-mérkőzésen le lesz foglalva a kezelés alatt álló gyermekek részére, akik első osztályú körülmények között követhetik figyelemmel a mérkőzéseket – első alkalommal a vasárnapi Inter–Fiorentina olasz bajnoki találkozót. A kampányhoz a régió további kórházai is csatlakozhatnak.

„Akár egyetlen mosoly, szenvedélyünk mély és örömteli átélése is segíthet megerősíteni a gyógyulásba vetett hitet” – foglalta össze a kezdeményezés lényegét a projekt egyik nagykövete.

Roberto Mancini vezetőedző (fehér ingben) és a Football Therapy nagykövetei (Fotó: Internazionale)
Roberto Mancini vezetőedző (fehér ingben) és a Football Therapy nagykövetei (Fotó: Internazionale)

 

Legfrissebb hírek

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57

Allegri a Milan-kudarcról: Csalódott és dühös vagyok

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 10:19

Száztízezer kilométer egyetlen klubért, avagy a magyar, aki nélkül idén nem kezdődött Inter-meccs

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 09:53

Serie A: öngól a hajrában, döntetlennel zárta az idényt az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.05.22. 22:56

Serie A: az Interé a legjobb játékos és az év edzője is

Olasz labdarúgás
2026.05.22. 19:00

Az örömfoci elmaradt, az Inter csak ikszelt otthon a Veronával

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 17:04

Csiszár Henrietta: Különleges és felemelő érzés az Inter csapatkapitányának lenni

Olasz labdarúgás
2026.05.09. 07:27

Kibontakozóban az új calciopoli? Tombol a bíróbotrány Olaszországban

Olasz labdarúgás
2026.05.08. 11:28
Ezek is érdekelhetik