Milan: megegyeztek a kolumbiai csatárral, öt évre ír alá

2015.06.28. 22:44
Az Európa-liga-győztes Sevilla labdarúgócsapatának csatára, Carlos Bacca kolumbiai újságírók érdeklődésére elmondta, mindenben megegyezett a Milannal, így Olaszországban folytatja a pályafutását.

A 28 esztendős csatár a 2012–2013-as szezonban belga gólkirály lett az FC Bruges játékosaként, majd a Sevillához szerződött, melynek színeiben kétszer is megnyerte az Európa-ligát.

„Még véglegesíteni kell a szerződést, de mindenben megegyeztünk a Milannal. Az ügynököm tájékoztatott, száz százalék, hogy az olasz csapathoz igazolok” – mondta Bacca, miután hazatért Kolumbiába a Copa Américát követően.

A Milan a hírek szerint 30 millió eurót fizet a Sevillának Baccáért, aki 2020-ig szóló megállapodást ír majd alá.

A mögöttünk hagyott idényben 56 tétmérkőzésen 28 gólt szerző csatár évente több mint hárommillió eurót kereshet a Milannál, amely a következő szezonban nem szerepelhet az európai porondon.

Legfrissebb hírek

Már alakulnak a kajak párosok a válogatóra, újra összeállhat a Nádas, Tótka duó

Kajak-kenu
Tegnap, 9:46

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

Firenzéből szerződtetne csatárt a Milan – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.03.11. 12:34

Allegri elárulta, készültek az olyan helyzetre, amelyből a gólt szerezték

Olasz labdarúgás
2026.03.09. 11:07

A Barcelona sorozatban a 17. bajnokiját is megnyerte otthon a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.02.22. 18:56

Népsport: a futballvilág önjelölt Napóleonja

Népsport
2026.02.20. 09:32

Hazai pályán ikszelt a Milan, csak egy ponttal tudta csökkenteni hátrányát az Inter mögött

Olasz labdarúgás
2026.02.18. 22:56

Modric gólja döntött, a Milan mindhárom pontot elvitte Pisából

Olasz labdarúgás
2026.02.13. 22:46
Ezek is érdekelhetik