Juve: Pirlo pénteken bejelenti New York-i szerződését – sajtóhír

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.24. 11:38
null
Pirlót szombaton a Yankee Stadionban fotózták le
Olasz sajtóértesülések szerint Andrea Pirlo, a Juventus világbajnok labdarúgója hamarosan hivatalosan bejelenti, hogy a New York City FC-nél folytatja pályafutását.

 

A 36 éves játékosnak egy év múlva jár le a szerződése a Bajnokok Ligája-döntős torinói együttesnél, ám már az előző szezon végén megindultak a találgatások arról, hogy az észak-amerikai MLS-ben érdekelt New York-iakhoz igazolhat, amelynél többek között David Villa és Frank Lampard is a csapattársa lesz.

A La Gazzetta dello Sport kedd este internetes oldalán már kész tényként írta meg, hogy Pirlo napokon belül aláírja új szerződését, s Frank Lamparddal együtt július 13-án mutatkozik be új együttesénél. A 115-szörös olasz válogatott futballista évi ötmillió eurónak megfelelő összeget keres az Egyesült Államokban.

Pirlo négy éve szerződött az AC Milantól a Juventushoz, amellyel sorozatban négy bajnoki címet szerzett, s az idén – a BL-döntőbe jutás mellett – az Olasz Kupát is elhódította.

Pirlo és fia a SoHóban
Pirlo és fia a SoHóban

 

Legfrissebb hírek

Megbukott az orvosin a Milan csatárjelöltje, Lookman megérkezett Madridba – zárul a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
3 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
4 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
21 órája

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Zanoli óriási kiflit rajzolt a pipába – Veronában győzött az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.01.26. 22:47

Egy gólért egy pont járt a Romának és a Milannak is

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 23:09
Ezek is érdekelhetik