Serie A: a Parma játékosai fizetik útiköltségüket Genovába

2015.02.23. 14:26
null
A Parmán alighanem már tényleg csak az égiek segíthetnek... (Fotó: Reuters)
A csődközeli helyzetben lévő Parma labdarúgócsapatának játékosai fizetnének is azért, hogy eljussanak vasárnap Genovába, s játszani tudjanak a Genoa otthonában.

A parmai együttes hosszú ideje súlyos anyagi gondokkal küzd, több elnöke is volt már a szezonban, s a legutóbbi hétvégén el kellett halasztani az Udinese elleni hazai bajnokiját, mert nem tudott fizetni a biztonsági szolgálat munkájáért és az áramellátásért.

„Szomorú volt a vasárnap, keserűséget éreztem, amiért nem játszhattunk” – nyilatkozta hétfőn Alessandro Lucarelli csapatkapitány. – „Ma mindenesetre megkezdjük a felkészülést a következő, Genoa elleni bajnoki találkozóra, s ha a klub nem tud buszt biztosítani a számunkra, szerzünk négy-öt autót, és elmegyünk azokkal. Készen állunk rá, hogy kifizessük a költségeket.”

Lucarelli arról is beszélt, hogy személy szerint ő akár a negyedosztályban is pályára lépne a csapattal.

„Hét itt töltött év után úgy érzem, ez a mez az enyém, s bármely osztályban hajlandó vagyok játszani benne” – nyilatkozta a 37 éves futballista, aki több mint 200 mérkőzésen játszott a Parmában.

A sereghajtó Parma a jelenlegi szezonban már kétszer is átesett tulajdonosváltáson. Múlt kedden az ügyészség csődeljárás megindítását kezdeményezte a klubbal szemben, miután az új elnök, Giampietro Manenti a hétfői határidőig nem teljesítette milliós nagyságrendű kötelezettségét, nem utalta a játékosok bérét, illetve nem fizette be az adókat.

A nagy múltú klub sorsáról a március 19-én esedékes meghallgatás után születhet döntés. Ha az egyesület csődöt jelent, az olasz amatőrbajnokságban kell újrakezdenie szereplését. A Sampdoria elnöke hétfőn azt a javaslatot tette, hogy az olasz élvonal többi klubja fogjon össze, és segítsen abban, hogy a Parma a mostani szezon végéig folytathassa szereplését.

Legfrissebb hírek

Serie A: a Roma elképesztő végjáték után győzött Parmában

Olasz labdarúgás
2026.05.10. 21:35

Az Inter legyőzte a Parmát, és megnyerte az olasz labdarúgó-bajnokságot

Olasz labdarúgás
2026.05.03. 22:43

A Lazio nápolyi győzelmével még közelebb került a bajnoki címhez az Inter

Olasz labdarúgás
2026.04.18. 19:57

Legyőzte a Laziót, nyolc pontra a kiesőzónától a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.04.13. 22:52

A Napoli pontokat veszített a Parma vendégeként

Olasz labdarúgás
2026.04.12. 17:34

Serie A: az Udinese idegenben ütötte ki az AC Milant

Olasz labdarúgás
2026.04.11. 20:07

Serie A: a Torino és a Cagliari is győzött az „alsóházi helyosztón”

Olasz labdarúgás
2026.04.11. 16:58

A Roma Malen három góljával legyőzte a Pisát

Olasz labdarúgás
2026.04.10. 22:40
Ezek is érdekelhetik