Serie A: 15 perces csúszás, szolidaritás a parmásokkal

2015.02.26. 20:59
Az olasz labdarúgó-bajnokság hétvégi, soron következő fordulójában valamennyi mérkőzés negyedórával később kezdődik, mert a futballisták így szeretnék kifejezni szolidaritásukat a csőd szélén lévő Parmában futballozó társaikkal.

A sereghajtó együttes múlt hétvégi találkozóját el kellett halasztani, mert nem tudott fizetni a biztonsági szolgálat munkájáért és az áramellátásért. A Parma játékosai pedig egész szezonban nem kaptak fizetést.

A Parma a jelenlegi idényben már kétszer is átesett tulajdonosváltáson. Múlt hét kedden az ügyészség csődeljárás megindítását kezdeményezte a klubbal szemben, mivel az új elnök, Giampietro Manenti a hétfői határidőig nem teljesítette milliós nagyságrendű kötelezettségét, nem utalta át a játékosok bérét, illetve nem fizette be az adókat.

A nagy hagyományokkal büszkélkedő klub sorsáról a március 19-én esedékes meghallgatás után születhet döntés. Ha az egyesület csődöt jelent, az olasz amatőrbajnokságban kell újrakezdenie a szereplését.

A Parma vasárnap a Genoa vendégeként lépne pályára.

Legfrissebb hírek

Tenisz: csaknem ötórás meccs után a nyolc között

Utánpótlássport
2026.09.23. 20:21

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Gian Piero Gasperini húsz forduló után beszél a bajnoki címről

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:18

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44