Inter: Deki miatt igazolt Vidics a milánói csapathoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.29. 15:41
A szerb Dejan Sztankovicsnak nagy szerepe volt abban, hogy honfitársa, a Manchester Unitedet elhagyó Nemanja Vidics az Internazionaléba igazolt.

Nemanja Vidics nyolc év után hagyta el a Manchester Unitedet, Dejan Sztankovics azonban még ennél is hosszabb ideig szolgálta az Intert. A már visszavonult középpályás így tudott miről mesélni Vidicsnek.

„Deki tíz évig játszott itt, és mindig jókat mondott az Interről, minden itt dolgozó emberről és a szurkolókról is – nyilatkozta Vidics a Sky Sport Italiának. – Csak pozitívumokat említett a klubról, lassan kezdem megérteni, miért, ő az egyik oka annak, hogy az Intert választottam. A taktika? Még alkalmazkodnom kell a háromvédős rendszerhez, meglátjuk, milyen könnyen megy. Ha fizikailag rendben leszek, minden könnyebben megy majd a pályán.”

Legfrissebb hírek

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Újra elbukta a milánói derbit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.03.08. 22:45

A BL-blama után a bajnokságban vigasztalódott az Internazionale

Olasz labdarúgás
2026.02.28. 22:40

Három játékosától is megválhat az Inter a BL-kiesés után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 13:01

A Bodö/Glimt a BL valaha volt legnagyobb meglepetését szolgáltatta

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 09:51

Szétszedték az Intert a BL-kudarc után, de Chivu megtalálta a kifogást a kiesésre

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 09:00

A téli olimpia sikerei után a BL-ben is a norvégok örülhettek Milánóban

Bajnokok Ligája
2026.02.24. 22:51

Cristiano Ronaldo nélkül is sikerülhet a bravúr az Internek

Bajnokok Ligája
2026.02.24. 11:04
Ezek is érdekelhetik