Milan: Nem volt hiba Seedorf kinevezése - Berlusconi

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.16. 13:29
Silvio Berlusconi, a Milan elnöke szerint jó döntés volt Clarence Seedorf kinevezése a labdarúgócsapat vezetőedzői posztjára, és elképzelhetőnek tartja, hogy a szezon közben szerződtetett szakember marad a klubnál.

„Egyáltalán nem volt hiba, hogy januárban kineveztük, minden adottsága megvan ahhoz, hogy kiváló edző legyen” – nyilatkozta Berlusconi a klub korábbi Bajnokok Ligája-győztes játékosáról.

Az elnök hozzátette: a szezon végén egyeztetnek Seedorffal, és ha sikerül megállapodniuk a részletekben, egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy marad az együttesnél.

A Serie A hétvégi záró fordulója előtt a Milan a nyolcadik helyen áll, az Európa Liga-indulást jelentő hatodik helyre akkor érhet oda, ha hazai környezetben legyőzi a Sassuolót, miközben a hetedik Parma pontokat veszít a már kiesett Livorno otthonában, a hatodik Torino pedig kikap a Fiorentina vendégeként. Amennyiben a Torino döntetlent játszik, akkor a Milannak – a Parma botlása mellett – legalább négy góllal kellene nyernie. Berlusconi a klub korábbi Bajnokok Ligája-győztes játékosáról.

Az elnök hozzátette: a szezon végén egyeztetnek Seedorffal, és ha sikerül megállapodniuk a részletekben, egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy marad az együttesnél.

A Serie A hétvégi záró fordulója előtt a Milan a nyolcadik helyen áll, az Európa Liga-indulást jelentő hatodik helyre akkor érhet oda, ha hazai környezetben legyőzi a Sassuolót, miközben a hetedik Parma pontokat veszít a már kiesett Livorno otthonában, a hatodik Torino pedig kikap a Fiorentina vendégeként. Amennyiben a Torino döntetlent játszik, akkor a Milannak – a Parma botlása mellett – legalább négy góllal kellene nyernie.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
2025.07.26. 17:17

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! – tényleg tévedésből igazolt a Milan?

Minden más foci
2025.07.26. 12:02

A Premier League-ből igazolt balhátvédet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.07.24. 12:10

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.07.11. 08:29

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

Kerkez Milos számára nem ismeretlen a Liverpool edzőközpontja

Légiósok
2025.06.21. 16:49

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59

Luka Modric Olaszországba, a Milanba tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.04. 07:16
Ezek is érdekelhetik