Serie A: Balotelli bombagólja szállította a Milan sikerét

A Milan legutóbbi 23 hazai bajnokijából csupán kettőt veszített el, a Bologna elleni legutóbbi tíz mérkőzésén nem kapott ki – hat piros-fekete siker mellett négy döntetlen született. A bolognaiak legutóbb 2008-ban tudták legyőzni a San Siróban a Milant, azóta három bajnokit veszítettek el egy góllal Milánóban, 2012-ben pedig ikszeltek.
A meccs elején alaposan bekezdtek a hazaiak, Curcinak előbb Montolivo, majd Honda próbálkozásánál kellett résen lennie.
A 13. percben egy hazai szabadrúgás után Curciról kipattant a labda, de Balotelli nem tudott az ismétlésből a kapuba találni, a félidő derekánál pedig csak Abbiatin múlott a Bologna vezető gólja, Morleo beadása után Krhin nagy erejű fejesét azonban léc fölé ütötte.
A 33. percben Balotelli bal oldali szabadrúgásból a bal alsó irányába tekert, Curci nem tudta megfogni a labdát, de a kipattanót ezúttal sem tudták bepofozni a hazaiak.
A játékrész hajrájában mindkét kapu veszélyben forgott, gól azonban egyik lehetőségből sem született, így 0–0-val fordultak a felek.
Egy órányi játékhoz érkezve Garics jobb oldali beadásaival veszélyeztetett a Bologna, előbb Cristaldo becsúszva próbált meg a bal felsőbe lőni, de kevéssel célt tévesztett, majd pillanatokkal később Hrisztodulopulosz 18 méteres tekerését ütötte ki Abbiati a bal felső elől.
A 75. percben ráadásul Kaká összeszedett egy kisebb sérülést, de ennek ellenére folytatni tudta, és nem sokkal később megszerezhette volna a vezetést. Pazzini kapott hosszú indítást a jobb oldalon, középre adása után a brazil játékmester azonban az ötösről nem tudott átlőni az embertömegen.
A 86. percben megszületett a mérkőzés egyetlen gólja, Balotelli szánta el magát lövésre a kaputól mintegy 26 méterre jobbról, óriási erejű lökete után pedig a labda jobb felsőben kötött ki (1–0).
Az olasz válogatott támadó a ráadás perceiben még szabadrúgásból próbálkozott, de távoli lökete jócskán fölé szállt, így maradt az 1–0.
ÁPOLNI KELLETT MAURO BERGONZI JÁTÉKVEZETŐT
SERIE A
24. FORDULÓ
Milan–Bologna 1–0 (Balotelli 86.)
| 1. Juventus | 23 | 19 | 3 | 1 | 56–18 | +38 | 60 |
| 2. Roma | 22 | 15 | 6 | 1 | 45–11 | +34 | 51 |
| 3. Napoli | 23 | 14 | 5 | 4 | 47–27 | +20 | 47 |
| 4. Fiorentina | 23 | 13 | 5 | 5 | 42–24 | +18 | 44 |
| 5. Internazionale | 23 | 9 | 9 | 5 | 40–27 | +13 | 36 |
| 6. Verona | 23 | 11 | 3 | 9 | 39–37 | +2 | 36 |
| 7. Parma | 22 | 8 | 9 | 5 | 32–27 | +5 | 33 |
| 8. Torino | 23 | 8 | 9 | 6 | 36–30 | +6 | 33 |
| 9. Milan | 24 | 8 | 8 | 8 | 37–35 | +2 | 32 |
| 10. Lazio | 23 | 8 | 8 | 7 | 29–29 | 0 | 32 |
| 11. Genoa | 23 | 8 | 6 | 9 | 24–28 | –4 | 30 |
| 12. Sampdoria | 23 | 7 | 7 | 9 | 27–32 | –5 | 28 |
| 13. Atalanta | 23 | 8 | 3 | 12 | 24–32 | –8 | 27 |
| 14. Udinese | 23 | 8 | 2 | 13 | 25–32 | –7 | 26 |
| 15. Cagliari | 23 | 5 | 9 | 9 | 21–32 | –11 | 24 |
| 16. Bologna | 24 | 4 | 9 | 11 | 22–40 | –18 | 21 |
| 17. Chievo | 23 | 4 | 6 | 13 | 16–32 | –16 | 18 |
| 18. Livorno | 23 | 4 | 5 | 14 | 22–41 | –19 | 17 |
| 19. Sassuolo | 23 | 4 | 5 | 14 | 23–49 | –26 | 17 |
| 20. Catania | 23 | 3 | 7 | 13 | 16–40 | –24 | 16 |








