Olaszország: kizárták a megfenyegetett harmadosztályú klubot

2014.01.29. 12:43
Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) kizárta a harmadosztályú bajnokságból a Nocerinát, amelynek félbeszakadt az egyik novemberi mérkőzése a szurkolók fenyegetései miatt.

 

A Salernitana–Nocerina találkozót a bíró a 21. percben lefújta. A meccs eleve félórás késéssel kezdődött, miután a vendégek csaknem kétszáz szurkolója megakadályozta, hogy a csapat játékosai elhagyják a helyi szállodát, és busszal a salernói stadionba menjenek. A kezdés után a Nocerina futballistái közül hárman azonnal cserét kértek, további öt társuk pedig egymás után jelentett sérülést, mindez a találkozó idő előtti befejezéséhez vezetett.

A játékosok azért nem akartak a pályán maradni, mivel az ultrák azzal fenyegették meg őket, hogy „ha játszanak, halottak”. A Nocerina kemény magja pedig amiatt akarta megakadályozni a mérkőzést, mert biztonsági okokból nem engedték be őket a találkozóra.

A Nocerinának az alsóbb osztályba minősítés mellett 10 ezer eurót kell fizetnie, míg a klubelnököt, az ügyvezetőt, a csapatorvost, a vezető- és másodedzőt három és fél évre eltiltották a sportügyektől, öt játékos pedig egy évig nem léphet pályára.

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányban is volt, de az Inter mégis megnyerte a hétgólos thrillert a Como ellen

Olasz labdarúgás
2026.04.12. 22:48

A Napoli pontokat veszített a Parma vendégeként

Olasz labdarúgás
2026.04.12. 17:34

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 13:44

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 09:36

„Szégyen és tragédia” – Fabio Capello az olaszok vb-pótselejtezős kudarcáról

Olasz labdarúgás
2026.04.02. 09:48

Az olasz sportminiszter lemondásra szólította fel a szövetség elnökét a vb-pótselejtezős kudarc után

Olasz labdarúgás
2026.04.01. 15:38

Visszatér az elküldött edző Nagy Ádámékhoz, a volt szövetségi kapitányt váltja – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.03.23. 17:02

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.03.16. 22:43
Ezek is érdekelhetik