Inter: a korábbi tréner a bundabotrányt emlegeti

Vágólapra másolva!
2014.01.19. 12:19
Gian Piero Gasperini, a Genoa jelenlegi, az Internazionale korábbi vezetőedzője a két csapat vasárnapi mérkőzését felvezető sajtótájékoztatón elmondta, hogy a milánóiak a 2006-ban kirobbanó, Calciopoli néven elhíresült bundabotrány után aratták legfényesebb sikereiket. Javier Zanetti, az Inter csapatkapitánya kisvártatva reagált korábbi edzőjének szavaira.

Gasperini 2011 őszén három hónapig irányította az Intert, ám szeptemberben a gyenge eredmények miatt elbocsátották.

„Rendkívüli teljesítmény volt, amikor az Inter triplázott, de csak a Calciopoli kirobbanása után kezdtek el trófeákat nyerni. Ez nem az én véleményem, ezek a tények” – utalt a kék-feketék 2010-es menetelésére, valamint a Juventus másodosztályba száműzésére Gasperini, aki jelenleg a Genoa vezetőedzőjeként ténykedik, és 15 órától éppen korábbi csapata ellen mérkőzik.

Az 55 esztendős szakember Tőzsér Dánielt nem nevezte a meccskeretbe, a Juventustól kölcsönvett Paolo De Cegliét ellenben igen.

Javier Zanetti, az Inter csapatkapitánya természetesen egyből együttese védelmére kelt, és egy olasz rádióállomásnak adott nyilatkozatában reagált Gasperini szavaira.

„Lehet, megfeledkezett arról, hogy az Inter nemcsak Olaszországban, hanem Európában és a klubvilágbajnokságon is a csúcsra ért. Ezek a sikerek pedig már évekkel a 2006-os botrány után voltak. Ha ezekre már nem emlékszik, akkor baj van” – szúrt vissza korábbi edzőjének a tapasztalt argentin futballista.

A Genoa–Inter mérkőzés lebonyolítása egyébként a hatalmas esőzések miatt kérdéses, de a jelenlegi állapotok szerint megrendezik a meccset.

OLASZORSZÁG, SERIE A
20. FORDULÓ
12.30: Udinese–Lazio (Tv: Sport Klub)
15.00: Atalanta–Cagliari
15.00: Bologna–Napoli
15.00: Catania–Fiorentina
15.00: Chievo–Parma
15.00: Genoa–Internazionale (Tv: Sport Klub)
15.00: Sassuolo–Torino
20.45: Milan–Verona (Tv: Sport Klub)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 20 18 1 1 50–14 +36 55
2. Roma 20 14 5 1 42–10 +32 47
3. Napoli 19 13 3 3 41–20 +21 42
4. Fiorentina 19 11 4 4 33–20 +13 37
5. Internazionale 19 8 8 3 38–23 +15 32
6. Verona 19 10 2 7 34–30 +4 32
7. Parma 19 6 8 5 29–26 +3 26
8. Torino 19 6 8 5 31–27 +4 26
9. Lazio 19 6 6 7 23–26 –3 24
10. Genoa 19 6 5 8 19–23 –4 23
11. Milan 19 5 7 7 31–30 +1 22
12. Sampdoria 20 5 6 9 24–31 –7 21
13. Cagliari 19 4 9 6 19–28 –9 21
14. Atalanta 19 6 3 10 20–29 –9 21
15. Udinese 19 6 2 11 18–28 –10 20
16. Chievo 19 4 5 10 14–24 –10 17
17. Sassuolo 19 4 5 10 21–41 –20 17
18. Bologna 19 3 7 9 17–33 –16 16
19. Livorno 20 3 4 13 16–36 –20 13
20. Catania 19 3 4 12 13–34 –21 13

 

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
11 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
13 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik