Milan: Abbiati hosszabbít vagy visszavonul; Kakát megfigyelik

Vágólapra másolva!
2013.12.19. 18:30
Christian Abbiati, a Milan labdarúgócsapatának első számú kapusa elmondta, hogy vagy meghosszabbítja szezon végén lejáró szerződését a milánói klubnál, vagy befejezi pályafutását.

A 36 esztendős kapuvédő 1998 óta tartozik a Milan kötelékébe, de kölcsönben, egy-egy idény erejéig megfordult a Juventusban, a Torinóban és az Atlético Madridban is, mielőtt 2008 nyarán visszatért a milánói klubhoz, amelynél azóta is első számú kapusnak számít.

„Egyértelmű, hogy most már gyakrabban sújtanak sérülések, hiszen júliusban már 37 éves leszek. Én azonban továbbra is a Milan rendelkezésére állok, bár nincs olyan törvény, amely kimondaná, hogy karriered végéig annál a csapatnál kell szerepelned, ahova először elkötelezted magad. Ennek ellenére azt mondom, ha a Milan nem hosszabbít velem szerződést, akkor valószínűleg befejezem a pályafutásomat” – nyilatkozta a négyszeres olasz válogatott kapus, aki ebben a szezonban 17 tétmérkőzésen húsz gólt kapott.

A BL-nyolcaddöntős klubhoz kapcsolódó hír, hogy Luiz Felipe Scolari, a brazil nemzeti csapat szövetségi kapitánya vasárnap a helyszínen tekinti meg az Inter–Milan városi derbit, hogy személyesen győződhessen meg a piros-feketék támadójának, Kakának a formájáról.

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
12 órája

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
17 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik