Serie A: nyert a Napoli és a Juve, iksz a Milan-Lazión

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.30. 22:47
null
Ijesztő lehet az ellenfelek számára Tévez szárnyalása (Fotó: Reuters)
A Juventus 4–0-ra nyert hazai pályán a Catania ellen a Serie A 10. fordulójában, a Napoli pedig a játéknap rangadóján 2–1-re diadalmaskodott Firenzében. A Milan hiába szerzett vezetést Kaká góljával, végül csak döntetlenre volt képes a Lazio ellen hazai pályán.

JUVENTUS–CATANIA
Nem volt kegyelem a Catania számára a Juventus stadionjában, a „zebrák" könnyedén hozták a kötelezőt. Az első félidőben Vidal megpattanó lövésével szerezték meg a vezetést, majd Pirlo szabadrúgásával duplázták meg előnyüket. Ez nyugtatóan hathatott a Juve vezetőedzőjére, Contéra, aki a meccs előtt nem állt szóba a sajtó képviselőivel. A második félidőre is maradt két hazai gól, előbb Tévez, majd Bonucci talált be, kialakítva ezzel a 4–0-s végeredményt.

A MILAN–LAZIO ÉS A FIORENTINA–NAPOLI MÉRKŐZÉSRŐL ITT OLVASHAT

A TÖBBI PÁLYÁN TÖRTÉNT
A Bologna az első nyolc fordulót győzelem nélkül tudta le, hétvégi első sikerük azonban a jelek szerint lendületbe hozta a piros-kékeket, akik ezúttal a Cagliari vendégeként nyertek, mégpedig simán. A gólgyártást Garics György kezdte meg, a szünet után pedig emberhátrányba kerültek a szárdok, akik még kétszer kapituláltak ezután.

Gilardino a 2. percben büntetőt hibázott, ám a világbajnok csatár később akcióból javított, így három ponthoz juttatta a Genoát a Parma ellen.

A másik genovai klub már nem járt ilyen jól, a Sampdoria ugyanis 2–0-s vereséget szenvedett a Verona otthonában. A remekül szereplő újoncot tehát nem vetette vissza az Inter elleni veresége, és az 5. helyet foglalja el a tabellán.

Az Udinese a Sassuolo legyőzésével a 8. helyre jött fel, míg a forduló (eddigi) leggóldúsabb meccsén a Livorno 0–2-ről fordított, ám végül be kellett érnie a döntetlennel a Torino ellen.

SERIE A, 10. FORDULÓ, SZERDAI MÉRKŐZÉSEK
Cagliari–Bologna 0–3 (Garics 26., Kone 58., Pazienza 61.)
Genoa–Parma 1–0 (Gilardino 57.)
Verona–Sampdoria 2–0 (I. Gomez 51., Toni 78.)
Juventus–Catania 4–0 (Vidal 26., Pirlo 34., Tévez 66., Bonucci 71.)
Livorno–Torino 3–3 (Paulinho 25., Greco 33., Emerson 63., ill. Immobile 4., Glik 8., Cerci 87. – 11-esből)
Sassuolo–Udinese 1–2 (Zaza 25., ill. Di Natale 18. – 11-esből, Muriel 56.)
Fiorentina–Napoli 1–2 (Rossi 28. – 11-esből, ill. Callejón 12., Mertens 36.)
Milan–Lazio 1–1 (Kaká 54., ill. Ciani 72.)

 

AZ ÁLLÁS
1. Roma 9 9 23–1 +22 27
2. Napoli 10 8 1 1 22–7 +15 25
3. Juventus 10 8 1 1 22–10 +12 25
4. Internazionale 10 5 4 1 24–12 +12 19
5. Verona 10 6 1 3 20–16 +4 19
6. Fiorentina 10 5 3 2 19–13 +6 18
7. Lazio 10 4 3 3 15–13 +2 15
8. Udinese 10 4 1 5 11–11 0 13
9. Atalanta 10 4 1 5 12–13 –1 13
10. Milan 10 3 3 4 17–17 0 12
11. Parma 10 3 3 4 16–18 –2 12
12. Torino 10 2 5 3 16–18 –2 11
13. Genoa 10 3 2 5 9–13 –4 11
14. Cagliari 10 2 4 4 10–17 –7 10
15. Livorno 10 2 3 5 12–16 –4 9
16. Sampdoria 10 2 3 5 9–16 –7 9
17. Bologna 10 2 3 5 13–22 –9 9
18. Catania 10 1 3 6 6–17 –11 6
19. Sassuolo 10 1 3 6 8–24 –16 6
20. Chievo 9 1 1 7 7–17 –10 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik