AC Milan: Elnézést kérek, de nem öltem meg senkit - Balotelli

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.26. 19:46
Mario Balotelli bocsánatot kért az AC Milantól, csapattársaitól és a játékvezetőtől az eltiltása miatt. A támadó ugyanakkor elmondta, nem annyira súlyos a tette, hiszen nem ölt meg senkit.

„Először is szeretnék bocsánatot kérni a csapattársaimtól, keményen edzenek, én pedig cserben hagytam őket. A szurkolók miatt is bűntudatot érzek, akik sokat jelentenek nekem, és persze a klubot is sajnálom. A játékvezetőtől is elnézést kérek, nem kellett volna így reagálnom. A Napoli ellen a régi történet ismétlődött meg, nem fújták le az ellenem elkövetett szabálytalanságokat. Csak azt szeretném, hogy másokat is úgy büntessenek, mint engem. De be kell látnom, bizonyos helyzetekben uralkodnom kell magamon" – mondta Balotelli.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Napoli ellen 2–1-re elveszített vasárnapi rangadón túl hevesen reklamáló Balotellit három olasz bajnokiról eltiltottak, így a támadó nem lehet ott a Bologna, a Sampdoria, valamint a Juventus elleni bajnokin sem.

„Hibáztam, miután provokáltak. Mario rosszat tett, Mario bocsánatot kér, de nem akarok mindenkitől, mert nem öltem meg senkit" – tette hozzá a Milan támadója.

Legfrissebb hírek

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2025.08.20. 11:07

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.08.18. 20:44

Megvolt a szokásos drukkerroham, alig 50 percig tartott a Juventus ünnepi meccse

Olasz labdarúgás
2025.08.13. 21:40
Ezek is érdekelhetik