Inter: Sztankovics búcsút int élete legszebb éveinek és a klubnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.06. 17:17
null
Sztankovics legeredményesebb éveit az Internél töltötte (Fotó: Reuters)
Az Internazionale hivatalos honlapján közzétett nyílt levélben köszönt el a milánói fekete-kékek szurkolóitól a távozó Dejan Sztankovics.

A 34 éves, 102-szeres szerb válogatott középpályás 2004-ben került az Interbe a Laziótól, 231 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a milánóiak színeiben. Öt bajnoki cím (ebből egy utólag megítélt), négy kupagyőzelem, négy Olasz Szuperkupa-győzelem, klubvilágbajnoki cím és – legnagyobb sikerként – BL-győzelem részese volt az Interrel.

„Az elmúlt évtizedben életem legszebb éveit éltem át, emberként és futballistaként is kiteljesedtem (...) Könny szökik a szemembe, ha arra gondolok, hogy többé nem húzom magamra az Inter mezét – mindig is őszinte ember voltam, a könnyeim is őszinték. De eljött a pillanat, amikor váltanom kell" – írta Sztankovics.

Az Internek persze nem csak távozói vannak: a visszatérő Marco Andreolli 2017-ig, a Napolitól érkező Hugo Campagnaro pedig 2015-ig szóló szerződést írt alá. A román Denis Alibecet a klub kölcsönadja a Bolognának, amely megkapja a lehetőséget a légiós játékjogának felének megszerzésére is.

 

Legfrissebb hírek

Mire lesz képes az új idényben a Szoboszlaiékat megverő Milan?

Olasz labdarúgás
2025.07.27. 13:40

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

Két játékos Bergamóból, kettő Parmából, ez az interes sikerrecept?

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 12:47

Visszatért Olaszországba az Európa-bajnok támadó – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 19:20
Ezek is érdekelhetik