Milan: „El Shaarawy marad, Boatengért nincs ajánlat”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.10. 12:48
Adriano Galliani, az AC Milan labdarúgócsapatának alelnöke a La Repubblicának elmondta, hogy a Manchester City által csábított Stephan El Shaarawy nem hagyja el a milánóiakat, míg a Chelsea-vel összeboronált Kevin-Prince Boatengért nem érkezett ajánlat.

El Shaarawy a 2012–2013-as szezonban 37 bajnokin 16 góllal segítette az olasz bajnokság harmadik helyén záró, ezzel a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében induló Milant, így nem meglepő, hogy a piros-feketék ragaszkodnak az olasz válogatott csatárhoz. Ennél is fontosabb azonban, hogy maga a játékos sem szeretne váltani.

„Hízelgő a Manchester City érdeklődése, de maradni szeretnék a Milanban. Nem hiszem, hogy távozom. Mindig úgy éreztem, hogy bíznak bennem a klubnál, az edző, a vezetőség és a csapattársak is. Nekik köszönhetően kerültem be az olasz válogatottba” – nyilatkozta El Shaarawy, akitől Galliani sem szeretne megválni.

„Stephan érinthetetlen, nem fogja elhagyni a Milant. Boatengért pedig egyelőre nem kaptunk ajánlatot” – nyilatkozta a milánóiak alelnöke.

El Shaarawyt 2018-ig, míg Boatenget jövő nyárig köti szerződése a Milanhoz.

Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
20 órája

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
21 órája

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
2026.08.13. 13:02

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Spalletti al dente – készül az újabb nagy Juventus?

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 13:42