Napoli: az elnök elmondta, Benítez az új vezetőedző

2013.05.24. 18:25
Aurelio De Laurentiis, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság második helyén végző Napoli labdarúgócsapatának elnöke a Sky Sport Italiának elmondta, hogy Rafael Benítez lesz a klub következő vezetőedzője.

Mint ismert, a nápolyiakat három és fél évig irányító Walter Mazzarri az olasz bajnokság utolsó fordulójában rendezett Roma elleni bajnokit követően jelentette be, hogy távozik az együttes éléről, ám a klubvezetők a jelek szerint hamar megtalálták az utódját.

„Születésnapom alkalmából megleptem magamat azzal, hogy aláírtam a szerződést Benítezzel. A hivatalos bejelentésre addig várni kell, amíg nem rendezi a helyzetét a Chelsea-nél. Kétéves kontraktust kötünk vele, nem többet. Meg kell ismernünk egymást, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább” – nyilatkozta De Laurentiis, aki éppen ma ünnepli a 64. születésnapját.

Benítez jelenleg a tengerentúlon tartózkodik a Chelsea-vel, ahol – magyar idő szerint – ma hajnalban 4–3-as vereséget szenvedett a Manchester City ellen, ám Európába történő visszatérését követően távozik a londoni csapat éléről, amelyet ebben a szezonban Európa-liga-győzelemig vezetett.

Az 53 esztendős spanyol szakember korábban a Valenciát, a Liverpoolt és rövid ideig az Internazionalét is irányította, így nem lesz számára ismeretlen az olasz labdarúgás légköre.

Legfrissebb hírek

A Napoli esélyt sem adott a Cremonesének

Olasz labdarúgás
2026.04.24. 22:45

Paolo Di Canio szerint a Juventus még okozhat meglepetést

Olasz labdarúgás
2026.04.20. 13:49

A Lazio nápolyi győzelmével még közelebb került a bajnoki címhez az Inter

Olasz labdarúgás
2026.04.18. 19:57

„Jobban vagyok, de még nincs vége” – depressziójából gyógyul Ezequiel Lavezzi

Olasz labdarúgás
2026.04.16. 14:31

A Napoli tulajdonosa 50 perces meccseket javasol, eltörölné a sárga és piros lapokat

Olasz labdarúgás
2026.04.14. 12:18

Legyőzte a Laziót, nyolc pontra a kiesőzónától a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.04.13. 22:52

A Napoli pontokat veszített a Parma vendégeként

Olasz labdarúgás
2026.04.12. 17:34

Serie A: az Udinese idegenben ütötte ki az AC Milant

Olasz labdarúgás
2026.04.11. 20:07
Ezek is érdekelhetik