Inter: Túlteszem magam ezen - Zanetti a sérüléséről

Vágólapra másolva!
2013.04.28. 20:19
A mérkőzés utáni hírek szerint Javier Zanetti Achilles-ín-szakadást szenvedett a Palermo–Internazionale olasz bajnokin, ám a milánóiak argentin futballistája igyekezett megnyugtatni rajongóit.

„Egyszer csak egy pattanást hallottam, majd erős fájdalmat éreztem. Még most is fáj, de túlteszem magam rajta” – jelezte Zanetti, hogy esze ágában sincs a visszavonulásra gondolni, bár legalább féléves kihagyás vár rá, így már bőven a 41. évét tapossa majd, amikor újra a pályán láthatjuk.

Az Intert irányító Andrea Stramaccioninak eddig is sok sérült miatt fájhatott a feje, ez csapás már végképp nem hiányzott neki(k).

„Nem vagyok orvos, de az Achilles-ín-szakadás nem hangzik túl jól – mondta a fekete-kékek vezetőedzője. – Újabb csapás ez nekünk, hiszen csapatkapitányunk nagyon sokat jelent számunkra. Mindnyájunknak fáj, ha őt látjuk szenvedni.”

Legfrissebb hírek

Mastantuono hivatalosan is a Real Madridé, PL-rekordot dönt Florian Wirtz liverpooli átigazolása

Minden más foci
2025.06.13. 22:50

Igor Tudorral hosszabbított a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 17:45

Serie A: egymást válthatják a korábbi Milan-csatárok az újonc Pisa kispadján

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 15:50

Klub-vb: Kovács István újra PSG-meccset vezet a BL-döntőt követően

Klub-vb
2025.06.13. 14:38

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Claudio Ranieri igent mondott az olasz válogatott hívására – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 13:06

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56
Ezek is érdekelhetik