Napoli: „Ötven százalék, hogy Cavani a Realba igazol”

Vágólapra másolva!
2013.03.28. 22:10
Luis Cavani, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Napoli támadójának, Edinson Cavaninak az édesapja a Marcának adott nyilatkozatában elmondta, megítélése szerint ötven százalék az esélye annak, hogy fia a nyáron a Real Madridba igazol.

Az uruguayi válogatott támadó iránt nem a „királyiak" az egyetlen érdeklődők, sajtóhírek szerint az Arsenal, a Chelsea és a Manchester City is szívesen látná a soraiban a 26 esztendős csatárt.

Cavani édesapja ugyanakkor úgy gondolja, ötven százalék az esélye annak, hogy fia a Real Madridban folytatja a pályafutását.

„A Napoli már számos csapat ajánlatát visszautasította. Azt gondolom, hogy az olaszok egy 60 millió eurós ajánlatra már rábólintanának" – kezdte Luis Cavani.

„Ötven százalék esélyt adok rá, hogy Edinson a Real Madridba igazol, de a spanyolokra nehéz tárgyalások várnak" – tette hozzá a futballista édesapja.

Cavani a 2012–2013-as szezon eddigi szakaszában 26 bajnoki mérkőzésen 20 gólt szerzett, ezzel vezeti a Serie A góllövőlistáját.

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
16 órája

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
21 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik