Inter: Cassanót kirakták a bajnoki keretből

Vágólapra másolva!
2013.03.02. 14:27
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Internazionale hivatalos honlapján hirdettek a Catania elleni szombati bajnokira keretet, amelyből kimaradt Antonio Cassano, a milánóiak olasz csatára, aki egyes hírek szerint lökdösődött Andrea Stramaccioni vezetőedzővel.

„Bármely csapat öltözőjében lehetnek viták, ki tudja, hány hasonló eset történt már anélkül, hogy nyilvánosságra hozták volna. Cassano nincs a keretben, de ennek szakmai oka van" – mondta Andrea Stramaccioni, az Internazionale vezetőedzője.

Ahogy arról korábban beszámoltunk,
olasz sajtóhírek szerint az Inter öltözőjében egymásnak esett a szakvezető és az együttes csatára, Antonio Cassano, egy vita hevében lökdösődni kezdtek, s a játékosok avatkoztak közbe, nehogy eldurvuljon az eset.

„Nem volt fizikai kontaktus, ahogy arról az olasz lapok beszámoltak. Hihetetlenül zavar, hogy az ilyen híreket mindig eltúlozzák a lapok. Cassanót kihagytam a keretből, mert úgy ítéltem meg, hogy ez a helyes. Nem kell ebből nagy ügyet csinálni. A Tottenham elleni jövő heti Európa-liga-mérkőzésen már ott lesz a csapatban" – tette hozzá a vezetőedző.

Az Internazionale idegenbeli bajnokija a Catania ellen 15 órakor kezdődik, csatárposzton pedig Rodrigo Palaciót, Tommaso Rocchit és Matteo Colombit vetheti majd be Stramaccioni.

Legfrissebb hírek

Tonaliért bejelentkezett az Arsenal; 70 millióért vesz védőt a Liverpool – zárul a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
15 órája

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
21 órája

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Zanoli óriási kiflit rajzolt a pipába – Veronában győzött az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.01.26. 22:47

Egy gólért egy pont járt a Romának és a Milannak is

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 23:09

Tapad a Juventus: hármat számolt Spalletti csapata a Napolira

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 20:18
Ezek is érdekelhetik