Labdarúgás: újabb kérője van Del Pierónak, ezúttal Angliából

2012.09.02. 13:09
Bár a Sydney FC már bejelentette, hogy megegyezett a Juventus korábbi legendájával, Alessandro Del Pieróval, úgy tűnik, továbbra sem dőlt el végleg, hol is folytatja pályafutását a világbajnok veterán futballista. A 37 éves csatárért most állítólag a Premier League újonca, a Southampton jelentkezett be.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Sydney FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy megegyezett Del Pieróval, Tony Pignata ügyvezető igazgató pedig a hétvégére Olaszországba érkezett, hogy aláírják a szerződést, amely a hírek szerint két évre és kétmillió euróról szól. Del Piero testvére, aki egyben az ügynöke, ugyanakkor pénteken úgy nyilatkozott, egyelőre nincs megállapodás.

Olasz sajtóhírek szerint a Southampton most hasonló ajánlattal – kétéves szerződés, szezononként 1 millió euróval, plusz bónuszok – csábítja a támadót, aki továbbra is érdekesnek tartja a Premier League-et.

Az ausztrál csapat vezetői állítólag keddig mindenképp szeretnének pontot tenni az ügy végére, addigra talán Del Piero jövőbeli sorsa is világos lesz.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04